Cikkarchívum

2013. március 4.
Első, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Fidelitas Kiskunhalasi Csoportja sportnapját 2013. március 2-án, mely egyben a csoport évadnyitója is volt a tervezett programjaik sorában. Első alkalommal a sportnapon, egy meghívásos kispályás futball tornán vehettek részt a Dél-Alföldi Régió csapatai. A tornát a hazai Kiskunhalas csapata nyerte, második helyen a kecskemétiek, harmadik helyen pedig a békéscsabaiak végeztek.
2013. február 28.
A Budapesti Fidelitas Nemzetpolitikai Munkacsoportja az Országos Fidelitas támogatásával ismét adományutat szervez határon túli, hátrányos helyzetben élő Barátaink számára. Az adományút célpontja ezúttal a közel 1000 km-re fekvő csángóföldi Ferdinándújfalu lesz. Használható minőségű ruhákra, könyvekre, tartós élelmiszerre és higiéniai eszközökre számítunk elsősorban. Kérünk benneteket, hogy ahol lehet a helyi szövetségesekkel összefogva, hirdessétek meg ezt az adományozási lehetőséget és használjátok ki a helyi médiában való megjelenésre is.
2013. február 27.
Az Új nemzedék jövőjéért program keretein belül mintegy egymilliárd forintot fordítanak az ifjúsági házak országos hálózatának kiépítésére – jelentette be Mihalovics Péter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa Nyíregyházán. A Fidelitas Országos Választmányának elnöke hangsúlyozta: Az év második felétől egy olyan egységes arculattal és tanácsadói rendszerrel rendelkező, de megyei szintről építkező ifjúságiház-hálózat jön létre, amely nemcsak a betérő fiatalokat fogadná, hanem arra is lesz lehetősége, hogy „házhoz menjen”, azaz a szolgáltatásokat, a programokat és a különböző tanácsadásokat közelebb vigye a fiatalokhoz.
2013. február 27.
Közös nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat a délvidéki magyarverések áldozataival, és a jogsértések kivizsgálását kérik Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek. Mélységes aggodalomra ad okot az utóbbi időben a szerbiai kisebbségek elleni indokolatlan, agresszív fellépés - olvasható a dokumentumban, amelyet a Fidelitasnak, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke, Ágh Péter juttatott el az MTI-hez. A legutóbbi budapesti Nemzetpolitikai Találkozón, melyet Kurucz Dániel vezetett és a Kárpát-medence számos ifjúsági szervezete, valamint az Országos Elnökségből Ágh Péter és Böröcz László koordinációs alelnök is részt vett, megállapodtak, hogy továbbra sem hagyják szó nélkül a magyar kisebbségeket ért támadásokat. Ennek szellemében került megfogalmazásra az a nyilatkozat, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája tiltja a megkülönböztetést.
2013. február 26.
A Societas által kiadott, megyeszerte ingyenesen terjesztett lapban foglaltak ellen szólaltak fel kedden a Fidelitas Veszprém megyei tagjai.
2013. február 26.
Tavaly a Parlamentben, valamint a Fidelitas Országos Választmányának ülésén a Fidelitas azt kérte a kormánytól, hogy az idei évben folytassák az Első munkahely garancia programot. A miniszterelnök által meghirdetett, a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében megvalósult kezdeményezés már 2012-ben is több ezer fiatalnak biztosított lehetőséget arra, hogy munkatapasztalatot szerezhessen - írja közleményében Ágh Péter, a Fidelitas elnöke.
2013. február 26.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek vasárnap. Fáklyával vonultak a temetőhöz, ahol dr. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő mondott beszédet. A megemlékezésen részt vettek a hegyfalui Fidelitas tagjai is.
2013. február 26.
A Kommunista Áldozatok Emléknapjává az országgyűlés 2000 június 13-án nyilvánította Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt képviselőjének letartóztatását és elhurcolását, február 25-ét. A történészek becslése szerint mintegy 100 millió ember halt meg a kommunista diktatúrák terrorjának következtében a világban, az áldozatok tiszteletére Szegeden a Glattfelder téren koszorúztak vasárnap.
2013. február 25.
Amíg ma Magyarországon az Alkotmánybíróság engedélyezi az önkényuralmi jelképek viselését, addig a kommunizmus is tovább él - mondta Hende Csaba vasárnap az esztergomi Fidelitas megemlékezésén, ahol a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Mindszenty bíboros emléktáblájánál helyeztek el koszorúkat. A megemlékezésen felszólalt Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, Heer Ádám, a Fidelitas Országos Választmányának alelnöke is. Az eseményen az esztergomi fidelitasosok mellett részt vettek a Budapest-belvárosi, a Pest megyei és a székesfehérvári csoportok képviselői is.
2013. február 25.
A Fidelitas paksi alapszervezete 2013. február 22-én, pénteken este emlékezett meg a kommunizmus áldozatairól. A Fidesz Kossuth Lajos utcai székházában tartott rendezvényen a 93 éves vitéz Hernádi Ferenc (ahogy Pakson ismerik: Feri bácsi) tartott rendhagyó előadást életének idevágó történetéről, a világháborúban, a szovjet fogolytáborokban szerzett tapasztalatairól, élményeiről.
2013. február 25.
A kommunizmus áldozataira emlékezett a Fidelitas vasárnap délután Veszprémben, a Megyeháza téren álló Brusznyai emlékműnél. A megemlékezésen beszédet mondott Mihalovics Péter, a Fidelitas Országos Választmányának elnöke és Bagó Zoltán, az Európai Parlament képviselője.
2013. február 21.
Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a székelyek mellett több Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet a székelyzászló-üggyel kapcsolatban.
2013. február 19.
Külügyi Akadémia néven külügyi képzést indít a Fidelitas Külügyi Kabinete. Az 5 alkalomból álló képzés célja akülügyek iránt érdeklődő Fidelitas tagokat bevonni a kabinet munkájába, tudásukat öt különböző területen bővíteni és közelebb hozni a tudatos közéleti felelősségvállaláshoz.
2013. február 19.
Az albán fővárosban tartotta utolsó szemináriumát a Dömötör Csaba által vezetett YEPP. A tanácskozás témája ezúttal a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása volt, amelyen a Fidelitast Rónaszéki Nóra, alelnök és Faragó Csaba, a Külügyi és Határon túli Kabinet vezetője képviselték.
2013. február 18.
„Fedezd fel a Soproni borvidéket!” programsorozatunk keretében, február 13-án Sterlik Pincészetbe látogattunk el.

összesen: 3593 db | 15 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó