YEPP nyári egyetem Litvániában

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Klaipedában az Educatio és litvániai partnerszervezetünk, a JKD közös nyári akadémiáját július 17. és 20. között. A szervezésben ezúttal a YEPP is részt vett, így az akadémia keretein belül zajlott a YEPP nyári egyeteme is. A rendezvényen a külügyi kabinet képviseletében Minchev Vasil balti ügyekért felelős tag és Párkányi Eszter vettek részt. A magyar küldöttség Farkas Vajkkal egészült ki, Vajk az IKSZ képviseletében utazott Litvániába.
A fő különbség a tavalyi és az idei rendezvény között – a delegációk létszáma és összetétele, az eseményen képviselt szervezetek száma, valamint az előadások aktuális problémákhoz szabott tematikája mellett – az volt, hogy a résztvevők nem csupán előadásokat hallgathattak meg, hanem maguk is aktívan közreműködhettek a nyári egyetem programjain még ha nem is jelentkeztek előadónak. Pénteken a jelenlévők egy szimulációs játékban vehettek részt: a (brit) Képviselőházban zajló viták mintájára állást kellett foglalniuk a könnyűdrogok dekriminalizációjának kérdésében és meg kellett győzniük egymást, illetve a bizonytalan képviselőket saját igazukról. A szombati gyakorlat célja szintén a meggyőzőképesség fejlesztése volt. A résztvevőket öt csapatba osztották, pártot kellett alapítaniuk, illetve maguk közül egy jelöltet választani, aki a továbbiakban röviden bemutatta a párt programját, valamint gyors kérdésekre válaszolt.
 

Az előadók fiatalokat is érintő kérdésekkel foglalkoztak; az előadások többek között az Európai Parlament munkájának hatékonyabbá tételéről, a szélsőjobb és egyéb radikális mozgalmak szerepéről a mai politikai életben, illetve előremenetelük korlátozásának lehetséges útjairól, valamint a legutóbbi ukrajnai események fényében az EU közös kül- és biztonságpolitikájának fő csapásirányainak kijelöléséről, az ezekkel kapcsolatban felmerülő problémák lehetséges megoldásairól (például az energiabiztonság terén) szóltak.

Az előadások szakmai színvonalához a kiemelkedő előadók személye, illetve tudása is hozzájárult. Előadást tartott például Marius Laurinavičius, a vilniusi Kelet-Európa kutatóintézet főmunkatársa, Thibault Muzergues, az IRI európai tagozatának programigazgatója, továbbá a YEPP részéről Juha-Pekka Nurvala első alelnök és Sara Skyttedal alelnök is.

A szakmai programokon túl lehetőség nyílt nemzetközi kapcsolatok építésére, a már meglévő kapcsolatok ápolására, egymás országainak politikai életének megismerésére, valamint kötetlen beszélgetésekre is. 

2014.07.22.

Kapcsolat