Újra „parkolópályára állt” Salgótarján

Fehér lepellel letakart és piros szalaggal átkötött parkolóórát „adott át” a Fidelitas salgótarjáni csoportja péntek délután az egykori SBTC klub melletti parkolóban. A fizetős automatát néhány napja állíttatta fel az önkormányzat és ma, augusztus 1-jén helyezik üzembe. A helyszínen tartott sajtótájékoztatót Jakab Jácint, a Fidelitas országos alelnöke, a salgótarjáni csoport elnöke, fideszes önkormányzati képviselő, melyben elemezte a jelenlegi városvezetés tevékenységét. Az eseményt követően a fiatalok átvonultak a Förster Kálmán térre és egy-egy szál virággal tisztelegtek a városalapító polgármester szobra előtt.
„A mai sajtótájékoztató célja nem más, mint átadni a szocialista városvezetés új szimbólumát” – kezdte Jakab Jácint, majd folytatta: úgy tűnik, 9 hónap után ütött a(z) (D)óra! Salgótarjánt sikerült - talán nem végérvényesen - parkolópályára állítania Dóra Ottó polgármesternek és csapatának”. Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban a városvezető büszkén és szívesen adta át és mutatta be különböző eseményeken azokat a nagyszabású, az előző fideszes ciklusból származó salgótarjáni fejlesztéseket, amihez neki és a kabinetjének, de a „veteránokat” tömörítő felügyelő bizottsági tagoknak sincs semmi köze. Példaként említett néhány lezárult vagy folyamatban lévő beruházást, mint az Apolló Centrum, a Geocsodák Háza, a hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése, a besztercei műfüves pálya, a kolduspaloták felújítása vagy - a legújabb - fogyasztóbarát település cím.

Párhuzamba vont mindezekkel néhány negatív történést, amit Dóra Ottóék számlájára írt: az éhezők szilveszteri viadalát, Joulupukki decemberi botrányos látogatását, a szocialista kádertemető létrehozását a kabinetben, a cégekben és a felügyelő bizottságon belül, a híres brüsszeli kiruccanást és a vörösbástya cím elnyerését, valamint a 22 óra utáni „kijárási tilalmat”. Ironikusan hozzátette, hogy a város perifériáján fekvő Kotyházán is több színvonalas nyári programból válogathatnak, mint a belvárosban, ahol pezsegnie kellene az életnek.
 

Kilenc hónapot kellett várni, hogy megszülethessen az első, igazán a regnáló vezetéshez köthető eredmény, amit nem mertek átadni a lakosoknak – hangsúlyozta -, ezért ők adják át ünnepélyes keretek között azt a parkolóórát, ami sokat ér, de keveset ad és a szocialisták szimbólumának tekinthető. Jakab Jácint kifejtette: Úgy gondolják, hogy ezzel a lépéssel Dóra Ottó ismét bebizonyította, hogy becsapta az embereket, ezért a polgármester és csapata nem méltó a város vezetésére. Kijelentette, hogy az intézkedést a fiatalok nem fogadják el, mert itt szeretnének boldogulni, családot alapítani és dolgozni, ha azt hagyják. „Hisszük azt, hogy valóban itt van az otthonunk és itt van a jövőnk!” – zárta szavait.
 

A sajtótájékoztató közben mintegy fél tucat ellentüntető vonult a helyszínre, akik helyenként trágár bekiabálásokkal szidalmazták a képviselőt. A Fidelitas tagjai leleplezték az új parkoló automatát, majd átvonultak a város első polgármesterének, dr. Förster Kálmánnak az emlékművéhez, ahol virágokkal, valamint főhajtással emlékeztek munkásságára, amelyet – mint Jakab Jácint említette – az önkormányzat annak a napján figyelmen kívül hagyott, „megtagadva ezzel a város történelmét és hagyományait”.

T.V.

2015.07.31.

Kapcsolat