Székesfehérvár nem kér a Gyurcsány-koalíció megszorításaiból

A Fidelitas szeretné Bajnai Gordon tudomására hozni, hogy nem kér a Gyurcsány-koalíció megszorításaiból - közölte Balogh Gergely, a Fidelitas országos alelnöke pénteken Székesfehérváron. Majd hozzátette: „nemet mondunk azokra az emberekre, akik egyszer már tönkretették az országot”.
Balogh Gergely hangsúlyozta, hogy a korábbi kormányt nem érdekelte az a negyedmillió család, ahol valaki munkanélküli lett, akiket 22 ezer forintos segélyre ítéltek, akiktől elvették a családi adókedvezményeket és akiknek tizenötször emelték a rezsijét. A Fidelitas országos alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Bajnai Gordon beismerése szerint, ha rajtuk múlik, „megint fájni fog”.
Az Együtt-PM szövetség vezetője péntek délben Székesfehérvár belvárosában tett sétát Márton Rolanddal, a „kormányváltó erők” székesfehérvári képviselőjelöltjével. Balogh Gergely reményét fejezte ki, hogy Bajnai Gordon bocsánatot kérni érkezett Székesfehérvárra, amiért kormányzása idején a normatívaelvonások miatt egymilliárd forintos adósságba sodorta a várost, emellett leállíttatta a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztéseit és a Székesfehérvárt elkerülő út építését 2022-re tolta ki.
A Fidelitas országos alelnöke kiemelte, hogy az Orbán-kormány átvállalta az adósságot a várostól, visszaadta a normatív támogatást, elindította a kórház több milliárd forintos fejlesztését és az elkerülő út is elkészül 2016-ig.    
 

2014.04.01.

Kapcsolat