Támogatja a bevándorlók Szegedre költöztetését, polgármester úr?!

Botka László, Szeged szocialista polgármestere továbbra sem hajlandó válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek Martin Schulz, az Európai Parlament elnökének szegedi látogatása után tett nyilatkozata kapcsán merültek fel. Ennek okán Böröcz László, a Fidelitas elnöke ma Szegeden tartott sajtótájékoztatót Korponyai Ernővel, a helyi Fidelitas vezetőjével és több olyan kérdést intézett a szocialista polgármesterhez, amelyekre várja Botka László válaszát.
“Az elmúlt évben Európát történetének legnagyobb migrációs hulláma érte el, több mint egymillió bevándorló érkezett a kontinensre” – kezdte sajtótájékoztatóját Böröcz László, a Fidelitas országos elnöke a szegedi Városháza előtt. Kiemelte, hogy amíg Brüsszel semmit nem tett a hullám megtöréséért, addig egyedül a magyar kormány tett érdemi lépéseket, minden támadás ellenére határzárat épített az ország déli határvonalán, amely példát már több ország is követ. Böröcz László szerint megoldás helyett Brüsszel újabb dolgot eszelt ki, felmelegítette a kötelező betelepítési kvóta ügyét, az pedig nem helyénvaló, hogy az EU tagállamok lakosságának megkérdezése nélkül tervezik azt bevezetni. “Magyarország és Európa jövőjéről nem lehet a lakosság megkérdezése nélkül dönteni, ne Brüsszel döntsön a magyarok jövőjéről” – jelentette ki, valamint kitért arra, hogy ha megvalósul a kötelező betelepítési kvóta, az hosszútávon megbontja a kontinens vallási, etnikai és kulturális arculatát is.
 
Böröcz László kifejtette, hogy azért jött el Szegedre, mert Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke által Szegedről tett nyilatkozat kapcsán Botka László szocialista polgármester nem hajlandó reagálni a kérdésekre, próbál viccet csinálni a témából. “Tudjuk jól, hogy Botka László, a szocialisták egyik magyarországi vezetője, Szeged polgármestere nem támogatta a határzár megépítését, ellenzi a népszavazást a kvótaügyben, támogatja a kötelező betelepítési kvótát, legalábbis a cselekedetei és hozzáállása erre enged következtetni, hiszen nem engedte napirendre venni az elmúlt közgyűlésen a kötelező betelepítési kvótáról illetve a bevándorlók Szegedre történő betelepítését elutasító nyilatkozatot sem” – fogalmazott a Fidelitas vezetője. Véleménye szerint Botka László kétszínű játékot űz, nem válaszol a kérdésekre, próbálja elkerülni a válaszadást. Böröcz László a következő kérdéseket üzeni a szegedi polgármesternek: milyen titkos paktumot kötöttek Martin Schulz-al? Mi áll ebben a paktumban? Mikor fogják ezt nyilvánosságra hozni? Mikor lesz hajlandó kiállni a nyilvánosság elé és elmondani, hogy mi az ő és a szocialisták véleménye arról, hogy Magyarországra migránsokat kell-e telepíteni vagy sem?
 
 
Kiemelte, hogy bár Botka László tagadta, hogy Martin Schulz tavaly márciusi szegedi látogatásakor született volna paktum, de nem tudni, hogy azóta egyeztettek-e a kérdésben. “A magyar lakosság döntő többsége nem ért azzal egyet, hogy ide kötelező jelleggel bevándorlókat telepítsenek, azzal, hogy Brüsszelből mondják meg, hogy nekünk kivel kell együtt élni” – mondta el Böröcz László. “Arról, hogy Botka László ezzel nem hajlandó foglalkozni, a választóknak tudnia kell, a választók fognak majd ítéletet mondani a jelenlegi városvezetésről ebben a tekintetben is” – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a népszavazás, amit a Fidesz és a kormány meghirdetett a betelepítési kvóta kérdésében a legmegfelelőbb válasz arra, hogy pontot kerüljön ennek az ügynek a végére és a magyar fiatalok is elmondhassák a véleményüket.

 

 

“Szegedet meg kell védeni” – jelentette ki Korponyai Ernő, a Fidelitas szegedi csoportjának elnöke, aki szerint világosan látszik, hogy Botka László elsősorban nem a szegedi emberek érdekeit képviseli, hanem az internacionalista, szocialista párttársai érdekeit, ezért volt az lehetséges, hogy Botka László még a mai napig azt mondja, hogy az egész migránskérdés csupán egy figyelemelterelés, és ezért volt lehetséges az is, hogy nem támogatta Magyarországot a kerítés megépítésében, és ezért volt az lehetséges, hogy Martin Schulz-al arról egyezkedett, hogy hány migránst fogadjon be Szeged. Korponyai Ernő kiemelte, hogy a Fidelitas nem abban látja a legtöbb problémát, hogy milyen emberek lépnek be az EU területére, hanem abban, hogy a brüsszeli bürokraták megengedik, hogy a migránsok terrorizmust importáljanak Európába. “Ezek az emberek nem illeszkednek be a társadalomba, úgynevezett “No go” zónákat hoznak létre, ahol a rendőrség sem képes rendet tartani. Mi szegediek és Magyarországon egyetlen település sem szeretné azt, hogy ez vagy a kölnihez hasonló események itt is megtörténjenek” – fogalmazott. Hozzátette: “Mi azt szeretnénk, hogy Botka László is lépjen a demokrácia mezsgyéjére, és támogassa azt a népszavazási kezdeményezést, ami a betelepítési kvótáról fog szólni.” Elmondása szerint a szegedi Fidelitas célja, hogy ne olyan várost hagyjanak utódul, ahol menekültzendülések vannak és idegen hordák nőket zaklatnak, hanem olyan Szegedet, ami élhető és szép. “Azt szeretnénk, hogy Szeged a szegedieké legyen” – zárta gondolatait Korponyai Ernő.


Forrás: szegedma.hu-fidelitas.hu

2016.04.19.

Kapcsolat