Recsk a nemzet közös börtöne és közös temetője volt

Kövér László házelnök Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke és Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke társaságában avatta fel az 1950 és 1953 működött recski munkatábor helyén kialakított történelmi emlékhelyet megjelölő faragott kőtáblát, sztélét szombaton. A rendezvényen Balogh Gergely, a Fidelitas alelnöke is részt vett, a szervezet nevében koszorút helyezett el az emlékműnél.
Kövér László szerint Recsk az a történelmi emlékhely, ahol a szabadság véget ért, ahol megmutatkozik a globális erőként megvalósult szocializmus igazi arca, a kommunizmus lényege, a terror. A recski bűnök akkor teljesednek be, ha elfelejtjük őket - fogalmazott a házelnök. Szavai szerint az emlékezés nemcsak a múltbéli áldozatok iránti tiszteletet, hanem a jövő iránti felelősséget is jelenti.

Recsk megsemmisítő tábor volt, egy nemzetgyilkossági kísérlet helyszíne, ahol senkinek az életével nem kellett elszámolni. A nemzet közös börtöne és közös temetője volt - tette hozzá a házelnök.

1956 igazsága a recski pokolban született meg - mondta. 1956-ban ugyan nem győzhetett ez az igazság, de elpusztíthatatlannak bizonyult. Recsk olyan hely, amelyet mindenkinek meg kell ismernie - mutatott rá Kövér László. Kiemelte: napjainkban sokan, akik ifjúságukat a szocialista pártállamban, majd a szocialista utódpártban a magyar állami vagyon privatizációnak nevezett elvesztegetésével töltötték, most diktatúrát emlegetnek.

Recsk figyelmeztet mindenkit: nincs és nem is lehet alku a szocializmus terrorrendszerével, és ezért nincs és nem is lehet alku a kínzókkal, a börtönőrökkel, sem azok szellemi és politikai örököseivel, sem azokkal, akik bármilyen okból védik, mentegetik őket - fogalmazott.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az emléktábla Recskre irányítja a jelenkor figyelmét. "Emlékezzünk és tegyünk érte, hogy soha többé ne történhessen meg még egyszer az, ami itt megtörténhetett. Emlékezzünk, hogy tudjuk és értsük, érezzük és szeressük a szabadságot" - tette hozzá.

A "magyar Gulágnak" is nevezett recski munkatáborban 1950 és 1953 között mintegy ezerötszázan raboskodtak. Recsk egyike az országszerte található 47 történelmi emlékhelynek, ezek egységes megjelölésére hivatott sztélék felállításáról a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodik.

Forrás: MTI-fidesz.hu

2014.09.22.

Kapcsolat