Nyílt levél Horn Gyulához
2004. május 11.
Polgári értékrendet valló tudósok és művészek nyílt levélben tiltakoznak Horn Gyula kijelentése ellen, miszerint a volt miniszterelnök nem vinné magával a jobboldalt az Európai Unióba.
Mi, polgári értékrendet valló - ön által jobboldalinak nevezett - magyar állampolgárok döbbenten olvastuk május 1-i szavait, amelyek szerint ön a magyar állampolgárok jelentős részét kirekesztené az Európai Unió tagjává vált magyar nemzetből. Még döbbenetesebb, hogy kijelentése egybecseng Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök szavaival.
Miniszterelnök Úr!
Mi teljes odaadással és eredményesen dolgoztunk, és dolgozunk hazánk felemelkedésén és Európához tartozásán. Nem szívesen emlegetjük, de sokan már akkor is ezt tettük, amikor ön és pártja még a szögesdrót megerősítésén dolgozott. Tudományos eredményeink és alkotásaink hozzájárultak ahhoz, hogy Európa és a nagyvilág a magyar nemzetre mind eredményes, az emberiség tudásához hozzájáruló, kultúrnemzetre tekint.
Mi hazánk nehéz időszakaiban is itthon maradunk és továbbra is itt akarunk maradni. Itt akarunk élni és dolgozni, és eredményeinkkel hozzájárulni a magyar nemzet és Európa értékeihez. Kijelentése különösen durva és bántó, hiszen mi tudósok és művészek a politikai csatlakozást jóval megelőzve elismert és megbecsült tagjai voltunk az európai és a világ tudományos és művészeti közösségnek. Mint Magyarország volt miniszterelnökétől és az MSZP európai parlamenti listájának vezetőjétől elvárjuk, hogy kérjen bocsánatot a magyar nemzet durván megsértett részétől kirekesztő kijelentéséért.
Ács János, karmester
Bor Zsolt, Széchenyi-díjas akadémikus
Dux László, egyetemi tanár
Freund Tamás, Bolyai-díjas akadémikus
Gulyás Dénes, operaénekes
Jankovics Marcell, Kossuth-díjas filmrendező
Keszthelyi Lajos, Széchenyi-díjas akadémikus
Kurutzné Kovács Márta, akadémikus
Lovas István, akadémikus
Lovas Rezső, akadémikus
Náray-Szabó Gábor akadémikus
Ormos Pál, Széchenyi-díjas akadémikus
Pálinkás József, akadémikus
Pitti Katalin, operaénekes
Solymosi Frigyes, Széchenyi-díjas akadémikus
Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző
Vajna Zoltán, akadémikus Forrás: Fidelitas
További hírek
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnöki tanácsadója tartotta a Külügyi Akadémia májusi modulját 2013. június 13. 10:41Az előző alkalmakhoz hasonlóan nagy érdeklődés kísérte a Fidelitas külügyi témájú képzésének májusi előadását, melynek témája a befektetésösztönzés volt.
Autonómia, kisebbségek és árvízi védekezés egy délután leforgása alatt 2013. június 11. 18:00Az árvízhelyzet miatt rövidített programmal valósult meg most szombaton az Autonómia konferencia a budapesti Fidelitas Nemzetpolitikai munkacsoportjának szervezésében. A rendezvényről Henter Lilla főszervező, a fővárosi csapat alelnöke számolt be.
Vukováron ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia 2013. június 11. 13:52A magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) június 8-án, Vukováron tartotta idei első ülését. A tanácskozáson tíz ország ifjúsági szervezetének hetven képviselője vett részt. A Fidelitast Losonczi-Tóth József képviselte.

