Nem fogadja el a Pannon Egyetem a kar kiválását

A Pannon Egyetem szenátusa az intézmény egysége mellett állt ki szerdán és visszautasított minden, annak megbontására irányuló kezdeményezést. A szerdai szenátusi ülést megelőzően az épület előtt szervezett sajtótájékoztatón Hegedűs Barbara, a Fidelitas országos alelnöke kijelentette: a város érdeke az egyetem egysége, nem pedig az intézmény "szétdarabolása" és ezzel jövőjének veszélyeztetése.
Az egyetem szenátusa a testület zárt ülése után a közleményében úgy fogalmazott: "a szenátus jogilag aggályosnak, etikailag pedig kifejezetten elítélendőnek tartja, hogy a Műszaki Informatikai Kar kari tanácsának a kiválásra vonatkozó kezdeményezését nem előzte meg az egyetem döntéshozó testületeivel, a társkarokkal, a régió önkormányzataival, gazdasági szereplőivel folytatott egyeztetés".Felszólították a kari tanácsot, hogy rendkívüli ülésen haladéktalanul vonja vissza a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez történő csatlakozás kezdeményezésével kapcsolatos, előzetes egyeztetések nélkül, hatástanulmányok hiányában hozott határozatát, ezt követően pedig az érintett tagok "vonják le a személyüket illető megkerülhetetlen következtetéseket".
 
A szenátus különösen azt tartja etikailag elfogadhatatlannak - írták -, hogy Friedler Ferenc rektor "a vezetésére bízott intézmény jövőjét és hírnevét súlyosan veszélyeztető folyamatban meghatározó szerepet vállalt". A közlemény szerint a szenátus szerdai ülésén a rektor felelősségét elismerve bejelentette, hogy a június végéig fennmaradó hivatali idejében az intézmény stratégiai ügyeinek tárgyalási, képviseleti jogáról lemond.
 
A Pannon Egyetem július 1-jén hivatalba lépő új rektora, Gelencsér András a szenátus szerdai ülése után arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a testület tagjai 19 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett szavazták meg az egyetem egysége melletti állásfoglalást.
 
A szerdai szenátusi ülést megelőzően az épület előtt szervezett sajtótájékoztatón Hegedűs Barbara, a Fidelitas országos alelnöke kijelentette: a város érdeke az egyetem egysége, nem pedig az intézmény "szétdarabolása" és ezzel jövőjének veszélyeztetése.
 

A veszprémi kar kedden közleményben tudatta: a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara között több mint tízéves az együttműködés, és "az eddig párhuzamosan fejlesztett két kar nemzetközi szintű elismertetéséhez, valamint hosszú távú fenntarthatóságához ma már nem elegendő a kialakult intézményközi együttműködés". Ennek alapján egyeztek meg az intézmények erre feljogosított testületei abban, hogy a veszprémi műszaki informatikai kar - önálló karként, veszprémi székhellyel - csatlakozzon a katolikus egyetemhez.

 

A cikk forrása itt érhető el.

2015.06.18.

Kapcsolat