Megfelelő ember a megfelelő helyen

Az unió végre felismerte, hogy az eddiginél keményebben kell kiállni a fiatalokért, ezt mutatja Navracsics Tibor jelölése is az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi pozícióra - közölte a Fidelitas elnöksége.
A Fidelitas szerint azzal, hogy Navracsics Tibort jelölték, a megfelelő ember került a megfelelő helyre. A Fidelitas elnökségének szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Európai Unió végre felismerte, hogy az eddiginél keményebben kell kiállni a fiatalokért, és ezt mutatja Navracsics Tibor jelölése is. Mint írták, a jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter politikusként és egyetemi oktatóként is bebizonyította: képes határozottan küzdeni a fiatal generációkért. Hozzátették: egyértelmű, hogy jó kézben lesz a magyar és az európai fiatalok ügye.


Jean-Claude Juncker elnök szerdai brüsszeli bejelentése értelmében új szerkezetű uniós biztosi testület alakul: az Európai Bizottságnak az elnök mellett hét alelnöke és húsz "egyszerű" biztosa lesz, az alelnökök közül pedig az egyik "első alelnöki" szerepkört kap. Navracsics Tibort az oktatás, a kultúra, az ifjúság és az állampolgárság kérdéseivel foglalkozó portfólióra jelölte az újonnan megalakítandó Európai Bizottságban a testület luxemburgi elnöke.

Forrás: hirado.hu

 

 

2014.09.10.

Kapcsolat