Közép-Dunántúli Regionális Tábor Ugodon

A Pápától nem messze fekvő Ugadon rendezték meg a Fidelitas Közép-Dunántúli Regionális konferenciáját április 29. és május 1. között. A konferencia célja a régióban működő csoportok összekovácsolása, csoporttagok megismerkedése, az őket érintő kérdések megvitatása, csapatépítés és együttgondolkodás volt. Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye csoportjainak tagjai neves közéleti szereplők véleményét hallgathatták meg különböző témákban. A konferenciát hagyományteremtő céllal rendezték meg.
A konferencia első napján Dr. Áldozó Tamással, Pápa város polgármesterével beszélgethettek a részt vevők, akitől érdekes információkat tudta kmeg  Pápa városának történetéről. Ezt követően Navracsics Tiborral, Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos beszélt  biztosi munkájáról és egyéb fiatalokat érintő és érdeklő témákról. Az tábor első napjának  zárásaként Böröcz László, a Fidelitas elnöke értékelte a Fidelitas elmúlt egy évét és ismertette az előttünk álló feladatokat.

 


 
A konferencia második napján Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár tartott előadást a területfejlesztés aktuális kérdéseiről, majd Czunyiné Dr. Bertalan Judit, kormánybiztos asszonnyal beszélgettek új megbízatásáról, a digitális tartalomfejlesztésről. A nap utolsó előadójaként Orbán Balázst, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója érdekes előadást tartott munkájáról, és Európát érintő migráns helyzetről. A  szombati nap  zárásaként pedig Pápán meglátogatták a csodálatos Eszterházy-kastélyt is.

2016.05.04.

Kapcsolat