Kormányellenes tüntetés a Norvég Alap pénzéből

Kíváncsian várjuk Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetőjének válaszát arra a kérdésre, hogy szervezete korábban is politikai kampányolásra, pártpolitikai célokra használta-e fel a magyar választók közösségének szánt norvég és egyéb támogatásokat?
Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője alig egy héttel ezelőtt kijelentette, hogy a Krétakör Alapítvány nem működik együtt a Kehivel, mely a Norvég Civil Támogatási Alaptól elnyert pénzek felhasználását ellenőrzi. Gulyás Márton elárulta, alapítványuk 120 ezer eurót, azaz 36 millió forintot kapott a Norvég Alaptól. A Krétakör ügyvezetője elkotyogta az ATV-n, hogy a kapott pénzből politikai célokat szolgáló akciókat is finanszíroztak, például tüntetést szerveztek Lázár János ellen. Majd hozzátette: ez az akció társadalmilag fontos és szakmailag indokolt volt. Miközben tehát a Krétakör képmutatóan hangsúlyozni igyekszik civil, szakmai tevékenységét, vezetője nyíltan vállalja, hogy a Norvég Alaptól elnyert támogatásból lejárató politikai tüntetéseket szervezett az alapítvány. Véleményünk szerint közösségi tevékenységre fordított közpénzekkel – érkezzenek azok bármely országból is – minden civilizált országban el kell számolni. Ha az ügyvezető úr nem akar elszámolni az elnyert forrásokkal, akkor azzal azt sugallja, hogy takargatnivalója van.

2014.06.26.

Kapcsolat