Kontrát Károly volt a Ferencvárosi Művelődési Szalon vendége

Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára volt a Ferencvárosi Művelődési Szalon vendége március 5-én, aki a bevándorlás legfontosabb kérdéseiről, problémáiról tartott előadást. A kilencedik kerületi Fidelitas csoport által szervezett rendezvényen részt vett dr. Vas Imre országgyűlési képviselő és dr. Bácskai János polgármester is.
Államtitkár úr bevezetőjében elmondta, hogy a bevándorlás miatt kialakult helyzet nagymértékben rosszabbodott az elmúlt három évben. A minisztérium adatai szerint évről évre nő az illegális határátlépések száma és az idei adatok szerint 2015-ben minden eddiginél nagyobb számban érkeznek majd hazánkba alapvetően gazdasági menekültek, elsősorban Szerbia felől. Vendégünk elmondása szerint jelenleg az ideérkezők tranzit országnak tekintik hazánkat, és mint egy 86%-uk pár napon belül tovább megy az EU nyugati államaiba. Sok ember úgy vélekedik, hogy nem szabad őket megállítanunk, erről államtitkár úr is beszámolt. Kifejtette, hogy az uniós szabályok szerint hazánknak kötelessége mélységi ellenőrzéseket végezni, amelyek az ország egész területére kiterjednek. Értesülései szerint nyugati szomszédjaink - elsősorban Ausztria és Németország - már megkezdték a határaik megerősítését, így az eddig csak átutazónak számító bevándorlók könnyen Magyarországon ragadhatnak. Az uniós törvények szerint, ha a közösség területén elfognak egy illegális bevándorlót, akkor annak az országnak a gondjaira bízzák, ahol az uniós területre belépett. Ennek fényében: akik rajtunk keresztül indultak az EU mag országai felé, könnyen újra ide kerülhetnek majd.

Beszéltünk arról is, mivel magyarázható az erősödő bevándorlás. Kontrát Károly véleménye szerint ez több okra vezethető vissza. Európa déli részein kétségbeejtő gazdasági állapotok uralkodnak. Szerbián belül egy nemrég aláírt szerződés miatt könnyebbé vált a kisebbségek, elsősorban a koszovóiak és albánok mozgása. Továbbra fontos változás, hogy az utóbbi években a korábban kivándorolt, mára Németország és Ausztria szerte letelepedett rokonok már kész hellyel várják még otthon lévő családtagjaikat, sőt több esetben ők finanszírozzák az utazás költségeit is.
 


A helyzet nem egyszerű, hiszen a genfi egyezmény értelmében a menekülteket nem tarthatjuk erőszakkal a kijelölt befogadó állomásokon. Az államtitkár szerint viszonylag hamar, akár 12 óra leforgása alatt is elbírálható lenne egy-egy bevándorló esetében, hogy gazdasági vagy politikai menekültről van szó. A gond az, hogy ezt az esetek 90%-ban nem várják meg az érintettek, és még az eljárás lezárása előtt tovább utaznak. A magyar államnak különösen megterhelő mind szervezetileg, mind anyagilag ez a helyzet. Naponta megközelítőleg 4500 forint egy bevándorló eltartása. Ez magában foglalja az étkeztetést, az egészségügyi ellátást, valamint az uniós normák szerint kötelezően adandó zsebpénzt. Ez az összeg az idén várható több, mint százezer bevándorlóval szorozva komoly tételt jelenthet a költségvetés számára.  A bevándorlók e mellett komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelentenek. A dél felől érkező bevándorlók közt egyre nagyobb számban akadnak észak-afrikai, líbiai és más közel-keleti bevándorlók is. Vendégünk információi szerint eddig 13 olyan eset volt, ahol a TEK terrorgyanús egyénekre bukkant a bevándorlók közt.

Kontrát Károly elmondása szerint az egykor szigorúnak számító határrendészeti intézkedéseinket java részben uniós nyomásra kellett fellazítanunk. A schengeni csatlakozás után sok egykori határőrt betagoztak a rendőrség kötelékébe. Ezek a változások és az erősödő bevándorlás együttesen jelentik a problémát. 2014 óta újfent megkezdték a határrendészet megerősítését. Uniós forrásokat is felhasználva, számos technikai eszközt állítottak csatasorba, köztük fix és mobil hőkamerákat, továbbá létesítettek egy helikopter bázist is. Idén eddig 120 millió forint többletforrást biztosítottak a rendőrség számára, hogy az érintett területeken fokozott rendőri jelenlét lehessen. Egyszeri pénzösszeggel segítették azokat az önkormányzatokat, amelyek a legérintettebbek, itt főképp Mórahalomra és Ásotthalomra kell gondolni. Ezen felül együttműködnek az európai határvédelemmel. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány nemzeti konzultációt kíván kezdeményezni bevándorlás ügyben.

A Ferencvárosi Művelődési Szalon előző estjén Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet igazgatójával beszélgettünk a veszprémi választás esélyeiről és más politikai kérdésekről. A találkozók célja, hogy felkeltse a fiatalok politika és közélet iránti érdeklődését. Ez a Szalon egy olyan fórum, amely közösséget teremtve lehetőséget kínál a hazánk előtt álló kihívások feltérképezésére, megoldások keresésére.

A beszámolót írta: Lázár István, a Ferencvárosi Művelődési Szalon szakmai referense (Fidelitas 9. kerületi csoport)

2015.03.16.

Kapcsolat