Itthon tartjuk a fiatalokat

Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke Fülöp Róbert kiskunhalasi fideszes polgármesterjelölttel Önkormányzati ifjúságpolitika címmel tartott sajtótájékoztatót Kiskunhalason a Művelődési Központban. A Fidesz-KDNP szövetség csütörtöki rendezvényén elhangzott: a fiatalok tömeges elvándorlása visszafordítható folyamat.
Böröcz László a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelenleg  130 fidelitasos vesz részt az önkormányzati munkában, 20 településen – köztük Kiskunhalason - pedig az ifjúsági szervezet állít polgármesterjelöltet, ami örömteli, a fiatalok szerepvállalása ugyanis a jövőbeni fejlődés záloga. „Magyarországnak fiatalos, kreatív, a fejlődést biztosító polgármesterekre is szüksége van, ezért kiemelt öröm Fülöp Róbertet ajánlani a választóknak” – fogalmazott az alelnök.
 

A politikus emlékeztetett arra, hogy a fiatalok tömeges elvándorlása a szocialista kormányok idején kezdődött, míg a folyamat megfékezéséért, a fiatalság itthon tartásáért a jobboldal jelentős erőfeszítéseket tett. "Az Orbán-kormány esélyt teremt a fiatalok bizalmának helyreállítására" – hangsúlyozta Böröcz László.


Fülöp Róbert polgármesterjelölt kiemelte: Magyarországra rekord összegű gazdaságfejlesztési pénz érkezik. Halas számára komoly lehetőség a Kelebia-Budapest-vasútvonal kétpályássá bővítése és korszerűsítése. "A menetidő drasztikus csökkenésével akár a fővárosi munkavállalás is lehetségessé válik itthonról" – tette hozzá a fideszes polgármesterjelölt.

A Fidesz-KDNP kiskunhalasi képviselőjelöltjei és Fülöp Róbert, a szövetség polgármesterjelöltje is elkötelezett a szervezet „Kiskunhalas, a térség központja” című programjának megvalósítása iránt, amelynek célja a hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok kiemelt támogatása.

A sajtótájékoztatón megköszönték a 2014. szeptember 20-án megrendezésre kerülő esélyegyenlőségi nap szervezőinek e fontos szociális és egészségügyi problémára történő figyelemfelhívást. A Fidesz-KDNP kiskunhalasi jelöltjei, valamint a meghívásukra érkezett Fidelitas alelnök, Böröcz László örömmel csatlakoztak az akcióhoz az esernyős támogatással, mely révén hozzájárulnak ahhoz, hogy az Ékes Kapu Otthon gyermekeinek álmai megvalósulhassanak.

2014.09.12.

Kapcsolat