IRI Citycraft képzésén a Fidelitas

A Nemzetközi Republikánus Intézet (International Republican Institute – IRI) június 26-30. között rendezte meg soron következő képzését, melyen a Fidelitas képviseletében részt vett Minchev Vasil, a humán kabinet vezető-helyettese.
A szemináriumot a horvátországi Zára mellett tartották, ahol a számos országból érkező résztvevők a műhely jellegű előadások során nem csupán hallgatóként szerepelhettek, hanem aktívan közre is működhettek kiscsoportos foglalkozások kereteiben és egyénileg is. A szakmai részek közti szünetek alkalmat adtak a tapasztalatcserére, kapcsolatteremtésre, észtországi, lettországi, litvániai, lengyelországi, csehországi, horvátországi partnerszervezeteink képviselőivel lehetett ötleteket megosztani.
 


A képzés központi témája hazánkra való tekintettel kiemelt fontossággal bír, ugyanis elsősorban a helyi önkormányzatok, a helyi politika kapott szerepet az USA-ból, Angliából, Finnországból és Franciaországból érkező oktatók előadásaiban.

Közülük Paul Prososki a kérdőívek összeállításának elméletébe és gyakorlatába nyújtott újszerű betekintést, Chris Schott a kampánystratégia kiépítéséről, valamint a szövetségépítésről beszélt, Aki Ruotsala a helyi és országos politikát mutatta be egy ifjúsági politikai szervezet vezetőjének szemével, Pierre Auriacombe a helyi önkormányzati képviselő választások előtti, illetve utáni feladatait vázolta föl, míg Thibault Muzergues mindezeknek ideológiai keretet adott.


Szervezetünket az IRI újabb rendezvényeire is várja, valamint Thibault Muzergues zárszavában elhangzottak szerint minden ott képviselt országban, így hazánkban is – igény esetén - képzéseket szervez a politika iránt érdeklődő, illetve az abban aktív szerepet vállaló, vállalni kívánó fiatalok számára. 

2014.07.08.

Kapcsolat