Három új csoporttal bővült szervezetünk

Október elején három új Fidelitas csoport alakult Békés megyében. A bélmegyeri, sarkadkeresztúri és mezőgyáni Fidelitas csoportok megszervezésében aktívan részt vett Ajtai Péter, Bélmegyer fideszes polgármesterjelöltje, aki szívén viseli a fiatalok sorsát.
A Fidesz hat bélmegyeri képviselőjelöltjéből kettő az újonnan megalakult Fidelitas csoport alapítótagja. A mezőgyáni csoport újonnan megválasztott vezetője Dani Attila fiatal kora ellenére Mezőgyán polgármesterjelöltje. A sarkadkeresztúri csoport tagjai szintén aktívan részt vesznek a közéletben, a csoport megválasztott alelnöke Bakucz Péter jelenleg a település polgármestere, valamint jelöltje.

Az alakuló ülésen Dr. Kovács József Békés megye 3. számú választókerületének elnöke köszöntötte a fiatalokat. Beszédében kiemelte, nagyon fontos, hogy a fiatalok is aktívan részt vegyenek a közéletben és büszke arra, hogy a pártok ifjúsági szervezetei közül a Fidelitas akkor erősödött meg, amikor a FIDESZ ellenzékben volt, mára pedig a legnagyobb és legerősebb szervezetté vált. Nagyon fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy a Fidelitas tagjai aktívan segítik a munkáját.

 

 

Köszöntőt mondott továbbá Tolnai Péter, a Békés Megyei Közgyűlés tanácsnoka, a Fidesz Békés megyei alelnöke, aki szintén nagyon fontosnak tartja a fiatalokkal való együttműködést. Részt vett a rendezvényen Zalai Mihály, Orosháza alpolgármestere, a Fidesz Békés megyei listavezetője, aki kiemelte, hogy ő is a Fidelitasban kezdte a politizálást és nagyon örül neki, hogy a fiatalok körében a Fidelitas még mindig egy jó közösséget jelent, ahol igaz barátságok születnek és a tagok mindig számíthatnak egymásra. Az ülésen tiszteletét tette Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke. A csoportok alakításában, megszervezésében aktívan részt vett Várfi András, a Fidelitas országos alelnöke, aki az elnökségben Békés megyét képviseli.

 
 

Az alakuló ülést követően az újdonsült fidelitasosok megemlékezést tartottak az 1848-49-es szabadságharc hőseinek emlékére.

 

 

Délután 15 órától a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényén Ajtai Péter polgármesterjelölt beszédében üdvözölte az új Fidelitas csoportokat. Többek között beszédet mondott Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke is. Böröcz László elmondta, milyen nagyszerű, hogy egyszerre három csoport is alakult Békés megyében, megköszönte Ajtai Péternek a segítséget a csoportok megalapításában, valamint kiemelte, hogy a Békés megyei Fidelitasból több jeles politikus került már ki; Erdős Norbert korábbi kormánymegbízott most az Európai Parlamentben képviseli hazánkat, Gajda Róbert jelenleg a megye kormánymegbízotti pozícióját tölti be, Zalai Mihály pedig, ha a többség úgy dönt, hamarosan a Békés Megyei Közgyűlés elnöke lesz.

 

 

2014.10.06.

Kapcsolat