Fidelitas Közép-Magyarországi Regionális Konferencia

Először rendeztük meg a Fidelitas közép-magyarországi regionális konferenciáját a régió csoportjainak összekovácsolása, közös gondolkodása céljából.Pénteken Lőrincz Gergely, a Fidelitas közép-magyarországi regionális igazgatója, valamint dr. Vincze Géza és dr. Szabó Krisztián országos alelnökök köszöntötték az eseményen megjelenteket. Tájékoztatást adtak a konferenciára meghívott vendégelőadók tematikai programjainak időpontjáról és a regisztráció menetéről.
Szombaton Földi László, Cegléd országgyűlési képviselője és Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára nyitották meg konferenciánkat. Földi László kitért a „fidés” latin szó jelentésére és beszédét a hűség, valamint a közösség iránti feltétlen szolgálatnak szentelte. Tuzson Bence üdvözölte a regionális konferencia ötletét, szerinte ezek a rendezvények mind szakmai fejlődésre, mind közösségteremtésre a legalkalmasabb fórumok.

 


Az előadás után Földi László, Tuzson Bence és Hörömpő Annamária elnök asszony a közösség nevében a Konferencia területén 2 darab új almafát ültetett.
„Fidelitas – Akkor és most” címmel, Lőrincz Gergely moderálásával Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Földvári László, Törökbálint alpolgármestere beszélt korábbi tapasztalataikról, a Fidelitasban végzett munkájukról és magáról a kihívásról, amelyet fiatalságuk jelentett pályájuk elején. Hangsúlyozták, hogy építkezésre, tapasztalat gyűjtésre fordították a kezdeti nehézségeket és a számukra legkedvesebb területen dolgozhatnak. Ismertették az Olimpia megrendezésére vonatkozó álláspontjaikat és válaszoltak a hallgatóság kérdéseire is. Böröcz László, a Fidelitas elnöke tájékoztatta a szervezet tagjait a Fidelitas jövőképét illetően. Szóba került a Fidelitas közéleti szerepvállalása, eseményei és a kitűzött célok eléréséhez szükséges lépések megvitatása.

 

A szabad programok után Gulyás Gergellyel beszélgethettünk. A Fidesz alelnöke kezdetben dr. Végváriné Henter Lilla moderátor kérdéseire válaszolt. A fiatalos kötetlen beszélgetés kitért az Alaptörvényre, a migrációs helyzetre, az előreláthatóan szükséges lépésekre és a politikai közösségünk előtt álló kihívásokra. Szintén felmerültek kérdésként a napi politikai hírek és az Olimpia 2024 is. A felhőtlenül jó hangulatú beszélgetés sokáig téma volt a közösség tagjai között.

 


Később Baczkó Norbert, a Fidelitas budapesti alelnöke beszélgetett Beke Sándor, pszichológussal. A beszélgetés témája a választópolgár világképe volt. Beke sorra vette azokat a jellemző világképeket, amelyekkel munkája során találkozik. Később a gondolatmenet elkanyarodott a Fidelitas és a Fidesz, mint politikai család közös értékeire és gyökereire.

 

2016.04.11.

Kapcsolat