"Ez nem egy rög, amihez oda vagyunk kötve, ez a hazánk." - Esztergomban emlékezett a Fidelitas

2013. február 25.

Amíg ma Magyarországon az Alkotmánybíróság engedélyezi az önkényuralmi jelképek viselését, addig a kommunizmus is tovább él - mondta Hende Csaba vasárnap az esztergomi Fidelitas megemlékezésén, ahol a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Mindszenty bíboros emléktáblájánál helyeztek el koszorúkat. A megemlékezésen felszólalt Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, Heer Ádám, a Fidelitas Országos Választmányának alelnöke is. Az eseményen az esztergomi fidelitasosok mellett részt vettek a Budapest-belvárosi, a Pest megyei és a székesfehérvári csoportok képviselői is.

"Amíg Európában a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép, amíg nem jön létre a kommunizmus nürnbergi pere, ahol az emberiség egyszer és mindenkorra elítéli a totális rendszerek minden formáját, addig a kommunizmus nem múlt idejű történelem. Ellenkezőleg, nagyon is velünk él" - jelentette ki a honvédelmi miniszter.
 
 
A politikus hangsúlyozta, az igazi választóvonal még mindig a bukott rendszer haszonélvezői, örökösei és a szabadságot választók között húzódik.
 
"Nincs mit mondanunk azoknak, akik még mindig hisznek Rákosiban és Kádárban (...), abban, hogy az a papírmasé jólét, amit a létező szocializmus két emberöltőt eladósító hitelből megteremtett, a létező világok legjobbika. És nincs mit mondanunk azoknak, akik az erre épített nosztalgiával, a szabadságot és a demokratikus jogokat maguk előtt tartva úszták meg gaztetteiket és rabolták ki újra a nemzetet" - monda Hende Csaba.
 
 
A miniszter arra kérte a fiatalokat, hogy a nemzeti múltra emlékezve vegyék birtokba a jövőt, hogy "olyan szabad és virágzó Magyarországot építhessünk, ahol nincs kommunizmus és nincsenek áldozatok".
 
 
Ágh Péter, a Fidelitas országos elnöke kiemelte: "köszönet az előttünk járóknak, hogy sokszor saját maguk feláldozásával megőrizték nekünk ezt a hazát; ez nem egy rög, amihez oda vagyunk kötve, ez nem egy közömbös földdarab".
 
Szólt arról is, hogy a fiatalok feladata az előttük lévő generációk értékeinek átvitele a jövőbe, ezért kötött a Fidelitas 2012 novemberében együttműködési megállapodást a kommunizmus által üldözöttek szervezeteivel.
 
 
 
A megemlékezés után ezen megállapodás első megyei megvalósulásaként Heer Ádám, a Fidelitas Komárom-Esztergom megyei választmányának elnöke együttműködési megállapodást kötött a Recski Szövetség, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének és az 1945-56 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének regionális szervezeteivel.
 
 
Heer Ádám az MTI-nek elmondta, a Fidelitas vállalta, hogy a megyében városi szinten is megvalósítják az együttműködést, közreműködnek az kommunista diktatúra ellen harcolók emlékének ápolásában, valamint az együttműködést igyekeznek a Komárom-Esztergom megyével szomszédos, jelentős részben magyarok lakta szlovákiai városokra is kiterjeszteni.
 
 

Forrás: MTI-fidelitas.hu
 
fidelitas.hu

***
Hende Csaba honvédelmi miniszer beszéde
 
„Ha a jövőre vagy kíváncsi képzelj el egy csizmát, amint egy emberi arcra tapos, és ott is marad.” 

Tisztelt Képviselő asszony és képviselő úr! Tisztelt Plébános atya! Tisztelt Elnök úr és Főtitkár úr! Tisztelt Megemlékező Közösség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A spanyol polgárháborúban a kommunizmus természetéről maradandó élményeket szerzett George Orwell ezen híres gondolata a legfrappánsabban foglalja össze mindazt, amit Magyarország és a magyar nemzet, s a világ mindazon országai és nemzetei átéltek, ahol a létező szocializmus uralomra jutott.

A kommunizmus egy íróasztal mellett kiötlött, intellektuális értelemben meglehetősen gyenge, sok sebből vérző, ehhez képest arcátlanul kizárólagosságra törekvő messianisztikus eszme volt, amely a terror eszközével ígérte a földi paradicsom eljövetelét: a nyomor és a kizsákmányolás megszüntetését, a kollektív jólét, a szabadság és az egyenlőség kiteljesítését. Ehhez persze át kellet írni mindent: az örök értékeket, a természet törvényeit és az emberi természetet, a nemzetet és a családot, a múltat, a jelent és a jövőt. Mindez a legtökéletesebb és legrendszerszerűbb pokolba torkollott, amelyet valaha létrehoztak ezen a bolygón. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma este emlékezni jöttünk el ide. Eljöttünk, hogy emlékezzünk mindazokra, akiket ez az értelmetlen társadalmi kísérlet, egy terrorista kisebbség hatalmának szolgálatában meggyilkolt. 

Emlékezni azokra, akik fegyverrel szálltak szembe a létező szocializmussal: az 56-osokra, akiknek semmi másuk nem maradt csak a szabadságba vetett hitük és reményük, és bátran megverekedtek ezért a legyőzhetetlen túlerővel is. Emlékezni azokra, akik azzal kerültek a kommunisták útjába, hogy nem hagyták veszni a rájuk bízott embereket, a rájuk bízott igazságokat, a rájuk bízott értékeket.

Emlékezni jöttünk Mindszenty bíborosra, aki mindvégig tette mindazt, amit egy főpásztornak tennie kellett: állott Istenért, egyházáért és hazájáért. Aki esztergomi bíborosként minden fenyegetés, rágalmazás, megfélemlítés ellenére sem volt hajlandó feladni semmit az Isten igazságából, egyháza szolgálatából és a nemzet érdekeinek védelméből. Akit rabként a legaljasabb és legszadistább kínzásokkal, a beletömött tudatmódosító szerekkel próbáltak emberségében végleg megtörni. Emlékezni jöttünk Mindszenty bíborosra, aki Isten és a magyarság iránti szeretetből járta meg a kommunizmus által gyártott földi poklot, amelyet felidézni itt és most tilt a tisztelet és a szemérem, s akinek beszámolójából mindenki megérthette: a létező szocializmus velejéig romlott, aljas rendszer.

Emlékezni jöttünk azokra, akik egyszerűen csak útjában álltak a rendszernek: papokra és földművesekre, költőkre és munkásokra, mérnökökre és tanárokra, gyárosokra és színészekre, politikusokra és honvédekre – emberséges emberekre a nemzet életének minden területéről. És kommunistákra, akik kiábrándulva a rendszerből épp úgy a terrorgépezet fogaskerekei között találták magukat, mint mások.

Emlékezni jöttünk az egykor volt jövőre, ami a mi múltunk lehetett volna: a szabad és virágzó Magyarország esélyére, amiben mindenki a saját emberségéből, saját döntései alapján boldogulhatott volna. 

Tisztelt Megemlékező Közösség!

Orwell jövője mára múlt. Múlt a kommunizmus fegyvereinek ereje és dicsősége. Múlt a kommunista mennyország nevében elkövetett összes gyilkosság, gaztett. Múlt a sok meggyalázott, kivégzett, elpusztított ember, asszony, gyermek története. Múlt a börtönvilág, a kényszermunkatáborok nyomorúsága, a lehallgatások, besúgások ideje, ami minden képzeletet felülmúlóan behálózta a hétköznapokat.

Múlt, ami azonban nem múlt el. Múlt, ami nem múlt el, mert velünk él. Nem múlik el, amíg csak egy valaki is él, aki személyesen átélte mindazt. Múlt, ami nem múlik el, amíg büntetlenül közöttünk él az utolsó gyilkos és verőlegény. Múlt, ami nem múlik el, amíg lesznek, akik hisznek a bukott eszmében.

Múlt, amelyre emlékeznünk kell, amelyet meg kell ismernünk. Meg kell ismernünk, hogy tudjuk, miért vagyunk itt. Ismernünk kell a kommunizmust, a létező szocialisták gyakorlatát, magát a rendszert, amely egy fél évszázadot rabolt el történelmünkből. Meg kell ismernünk a múltat, hogy tudjuk, a jelentéseket olvasók és minden eszközzel kikényszerítők, miért akarják most az ügynököket kiadni – maguk helyett.

Ma Magyarországon az igazi választóvonal még mindig a bukott rendszer haszonélvezői, örökösei és a szabadságot választók között húzódik.

Nincs mit mondanunk azoknak, akik még mindig hittel hisznek Rákosiban és Kádárban. Hittel hisznek abban, hogy százmillió ember meggyilkolása és sok százmillió megtöretése és megkínzása valamely eszme nevében szükséges és elkerülhetetlen áldozat volt. 23 évvel azután, hogy szabadon lehet szólni, gondolkodni, megismerni és megérteni a tényeket, nincs mit mondanunk a gulág tagadóknak, az ávós mentegetőknek, a kádár huszároknak. Nincs mit mondanunk azoknak, akiknek Mindszenty bíboros helytállásáról még most is csak a feudalizmus jut az eszükbe. Nincs mit mondanunk azoknak, akik hittel hisznek abban, hogy az a papírmasé jólét, amit a létező szocializmus két emberöltőt eladósító hitelből megteremtett, a létező világok legjobbika. És nincs mit mondanunk azoknak, akik erre épített nosztalgiával, a szabadságot és a demokratikus jogokat maguk előtt tartva úszták meg gaztetteiket és rabolták ki újra a nemzetet.

Amíg ma Magyarországon az alkotmánybíróság korábbi döntésének ellentmondva engedélyezi az önkényuralmi jelképek viselését, amíg Európában a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép, amíg nem jön létre a kommunizmus nürnbergi pere, ahol az emberiség egyszer s mindenkorra elítéli a totális rendszerek minden formáját, addig a kommunizmus nem múlt idejű történelem. Ellenkezőleg: nagyonis velünk él.

Kedves Fiatalok!

Antall József, Magyarország miniszterelnöke – nyugodtan mondhatom mártír miniszterelnöke –, a Somló hegyen, azon a napon, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta az országot, beszédet mondott. Pályája egyik legfényesebb és legdicsőségesebb pillanatában – ne feledjük múlhatatlan érdemei voltak a Vörös Hadsereg távozásának kikényszerítésében – a következő gondolatot tartotta a legfontosabbnak:

„Szeretném a lelkére kötni az öregeknek: élményeiket, családi történetüket és emlékeiket adják tovább a gyermekeiknek, unokáiknak! Felhívom az unokák figyelmét arra, ne higgyék, hogy azok az elesett öregemberek, akik esetleg betegségükben néha már terhesek számukra, ne tudnának nekik újat mondani. Csak legyen türelmük őket megkérdezni, meghallgatni, és meg fogják tudni, hogy mit jelent a hétköznapok igaz magyar történelme, az egyszerű magyarok millióinak története; hogyan élték meg a múltat, a harctereket, a háború utáni időket, a Rákosi-rendszert, a Kádár-rendszert. És akkor majd megértik egymást a nemzedékek, akkor meg fogják érteni azt, hogy mit jelent a történelmi, politikai és családi folytonosság. Enélkül nincs magyar nemzet! Ha megszakad az emlékezés, akkor nem fogunk összetartozni, nem tudunk erőt meríteni a múltból ahhoz, hogy a jelen nehézségeit át tudjuk élni.”

Antall József üzenete, kedves barátaim, komoly feladatot ró Rátok, itt, Esztergomban is. 

Ha a jövőre vagyunk kíváncsiak, ismernünk kell a múltat. Ismernünk kell a múltat, hogy soha többet ne taposhasson rajtunk senki. Ismernünk kell a múltat, hogy olyan jövőt építhessünk, olyan szabad és virágzó Magyarországot, amiben nincsen kommunizmus, s amiben nincsenek áldozatok. 
Az új nemzedék különösen fontos feladata, hogy felfedezze a nemzeti múltat, s vele a hazát, a családi történelmet és vele otthonát.

Azt kívánom mindannyiunknak, a kommunizmus túlélőinek, nekünk a létező szocializmus elszenvedőinek és nektek, kedves fiatalok, hogy minderre emlékezve vegyétek birtokotokba a jövőt. Vegyétek birtokotokba és csináljatok egy olyan országot, ami méltó ahhoz a nagy áldozathoz, amit a kommunizmus áldozatai értünk meghoztak. 
 
Ágh Péter Fidelitas elnök beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden nemzedéknek megvan a maga feladata. Olyan küldetés ez, amelyre később, az utókor is emlékezni fog. Az ezzel járó sors nem mindig önkéntes választás eredménye és nem mindig kellemes. Ettől függetlenül a legtöbben felemelt fővel haladtak azon az úton, amely az áldozatok útja. Magyarországon voltak nemzedékek, akiknek az volt a keserű küldetése, hogy a kommunizmus embertelenségében megmaradjanak embernek. Megmaradjanak magyarként, vigyázva szeretteikre. Ők voltak azok, akik Nagy László szavaival élve ezt a nemzetet átvitték a „túlsó partra”. Az ő helytállásuknak köszönhető, hogy mi magyarok, itt a Kárpát-medencében - legyőzve a diktatúrákat - szabadon élhetünk.
 
Minden nemzedéknek megvan a maga feladata. Van, amikor küzdeni kell. Így tett a maga módján a Vas megyei származású Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke is. Ő egy mondatban leírta a kommunizmus gépezetét. Ahogy fogalmazott: „Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átok óceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi.” Mindszenty ezen szavaiban is érezhető a feszültség, amely az elnyomás ellen lázadni is kész emberekben gomolyog. Lehet akármilyen reménytelennek tűnő a küzdelem, a magyarok tudták, hogy a diktatúrával szemben helytállni becsületbeli ügy, egy nemzedék kötelessége.

Minden nemzedéknek megvan a maga feladata.Amikor a történelem bekopogtatott az előttünk járók életébe tudták, sorsuk kötelességet ró rájuk.  Dédszüleink és nagyszüleink keserű végzete a vörös terror elleni összefogás és sokszor az életben maradás volt.

A mi anyáink és apáink nemzedékének lehetősége lett arra, hogy lebontsák a kommunizmus falait. Megtisztelő, hogy velünk van a mai megemlékezésen Hende Csaba miniszter Úr, hiszen fiatal ügyvédként ő is részese volt ennek a folyamatnak.

Minden nemzedéknek megvan a maga feladata, nincs ez máshogy velünk se, mai fiatalokkal. A mi feladatunk, hogy átvigyük az előttünk járó generációk értékeit a jövőbe. Átmenteni az ő szabadság szeretetüket és kiállásukat a hazáért. Átvigyük azt az elszántságot, amelyet tőlük tanultunk, ők ugyanis nem féltek küzdeni azok ellen, akik veszélyt jelentettek erre a nemzetre. E vállalások miatt kötött tavaly a Fidelitas együttműködési megállapodást a kommunizmus által üldözöttek szervezeteivel. Küldetésünknek tartjuk ugyanis, hogy közvetítsük az ő örökségüket és az ő üzenetüket. Fontos ez azért, mert a helytállásuk erőt adhat számunkra is.

Másrészt fontos ez azért és - ma talán legfőképpen azért - , hogy mai szabadságunkat becsülni tudjuk! A szabadság ugyanis tisztelt hölgyeim és uraim nem természetes! Azért az előttünk járó nemzedékek megharcoltak. Nekik ez volt a feladatunk. Nekünk az, hogy ezt megbecsüljük, hűek legyünk azokhoz, akik megteremtették és felelősséggel éljünk a szabadsággal. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, mondta Tamási Áron. Ez nem egy rög, amihez oda vagyunk kötve, ez nem egy közömbös földdarab. Ez a hazánk. Az Öné, a Tiéd, az enyém. 

Köszönet, az előttünk járóknak, hogy sokszor saját maguk feláldozásával megőrizték nekünk ezt a Hazát!

Heer Ádám Országos Választmányi alelnök beszéde

Tisztelt Megemlékezők! 

Sokan sokféleképpen fogalmazták meg, hogy mi az élet. Az egyik nézet szerint, ha megpróbáljuk a kérdést a lehető legegyszerűbben, minden érzelemtől mentesen megvizsgálni, akkor látható lesz, hogy az élet sok-sok apró és nagyobb döntés összessége. Sok-sok jó és remélhetőleg, minél kevesebb rossz döntés következménye, eredménye. A mi és mások döntései.

A világtörténelem leggyilkosabb eszméjének áldozatai – a kommunizmus áldozatai – is hoztak döntéseket. Ki ilyet, ki olyat. És azok is, akik meggyilkolták, vagy megkínozták őket. Egyik ilyet, a másik olyat.
 
Gondolom sokan ismerik a „Te mit tettél volna” kérdéseket?

Például:

- Te mit tettél volna, ha megkínoznak, és azt akarják, hogy áruld el barátod, bajtársadat vagy tulajdon apád? Ha nem teszed, megölnek.

Ezek nagyon nehéz kérdések. Lehet rá így is, meg úgy is válaszolni. De ezekkel a kérdésekkel alapvetően van egy probléma. Még pedig az, hogy éppen maga a kérdés tereli el az ember figyelmét a lényegről.

Mert igazából kit érdekel, hogy mit tettem volna én? A karosszékből vagy a konyhaasztal mellől válaszolva? Békében, nyugalomban? 

Azt hiszem, hogy a kérdés mibenléte sokkal inkább az, hogy akivel megtörtént ez a szörnyűség hogyan döntött. Mert ott a döntés komoly, éles és hideg valóság volt. Vér, fájdalom és szenvedés. És nem karosszék, konyhaasztal, béke és nyugalom, mint, amikor minket kérdeznek ugyanerről.

Ők döntöttek. Volt, aki meghúzta a ravaszt és volt, aki nem! Volt, aki sírva vallott. És volt, aki az emberi gonoszság legválogatottabb kínzási módszerei ellenére se mondott egyetlen árulkodó szót sem vallatóinak.

De van egy másik oldala is ennek a kérdésnek. Még pedig az, hogy a kérdés természeténél fogva sokkal többen tudnak véleményt nyilvánítani, akik meghúzták a ravaszt, vallottak vagy elárultak, mint, akik nem. Hiszen többnyire ők maradtak életben. Akik nem működöttek együtt a gyilkosokkal, azok közül - érthető módon – kevesebben tudnak véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben. Sajnos azok, akik még eltudják mondani az igazat egyre kevesebben vannak, mint azok, akiknek elemi érdekük, hogy elrejtsék, elhazudják az igazságot az utókor elől. 

Mentség vagy dicsőség? Árulás vagy kiállás? Becstelenség vagy becsület? 

Nem egyszerű kérdések, és mégis azok. Nem egyszerű, mert a kommunista múlt elhazudozói még manapság is mindent megtesznek, hogy minél jobban összekutyulják az igazság felé vezető szálakat.  

Másfelől pedig, mégis olyan egyszerű, mint az egyszeregy: mert az igaz tettek, és döntések - még, ha oly régen történtek, és még, ha oly sok hazugság is telepedett rájuk - beszélnek hozzánk a múltból. Csak nagyon csendben kell maradni, ahhoz, hogy meghalljuk őket a szavak és értékek meg-megújuló jelentésének szándékosan összekavart bábeli zűrzavarában. De nem kívülről füllel, hanem belülről lélekkel érthetjük csak meg. Mert még a halottak is tudnak beszélni, ha becsületben és tisztességgel a lelkükben haltak meg. Az igaz tett üzenete örökkévaló és halhatatlan, csak a rátelepedő hazugságok változnak a kor igényei és érdekei szerint.

És, ha meghalljuk, megértjük a becsület és a tisztesség szavát, a kommunizmus áldozatainak üzenetét, amiről a mai világ gúnyos, lenéző mosollyal a szája sarkában nap, mint nap szándékosan megfeledkezik. Akkor nekünk kell felerősítenünk az áldozatok és a halott hősök szavait. De nem erősítőkkel, megafonokkal és hangosan ordító torokkal. Hanem úgy, hogy nem feledjük a hősöket és az áldozatokat. 

Emlékezünk és emlékeztessünk, hogy voltak olyanok, akik életüket, szabadságukat és egzisztenciájukat adták egy jónak hitt döntésért. Más út vagy más döntés nem létezett számukra. 

És emlékeztessünk azokra is, akik a másik oldalon álltak. Akik úgy döntöttek, hogy gyilkolják, börtönbe vetetik és kínozzák a magyart. Emlékeztessünk, mert, ha nem emlékezünk az általuk elpusztított áldozatokra és hősökre végtelenül egyedül fogunk maradni és elveszünk a nemzetek mérhetetlenül nagy tengerében. Aki ezt nem érti, az sajnos már rég elveszett ebben a nagy tengerben.

Mi fiatalok emlékezni és emlékeztetni fogunk. Mert az emlékezés és emlékeztetés mindig a fiatalok, a következő generáció feladata. Éppen ezért a Fidelitas országos szervezete tavaly novemberben együttműködési megállapodást írt alá a volt recski és szovjet lágerekben raboskodó politikai elítéltek szervezeteivel. Az együttműködés elsődleges célja, hogy minél több fiatal megismerhesse az igazságtalanul börtönbe vetett volt foglyok és rabok történetét és ezekből a történetekből tanuljanak. 

A szerződés aláírásakor abban is megegyeztek, hogy az együttműködést igyekeznek regionális szintre is kiterjeszteni. Ennek a regionális együttműködésnek lesz első állomása a Komárom-Esztergom megyei megállapodás aláírása. Az, hogy először a Fidelitas Komárom – Esztergom Megyei Választmányával írják alá az első regionális együttműködési megállapodást, külön öröm számunkra és nagyon megtisztelő. Ezúton is köszönjük, és ígérjük, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint fogjuk segíteni a szervezetek munkáját.

Ha a kommunizmus áldozataira emlékezünk, akkor meg kell említeni Magyarország bölcsőjét, Esztergomot is, amely város talán az egyik legtöbbet szenvedte a magyar városok közül a történelem során. Az elmúlt évek megemlékezésein sokszor beszéltünk Dózsafalváról, Mindszentyről, a sötétkapui sortűzről, a megtorlásról és a Kádár-diktatúra örökségéről ill. annak jelenbe nyúló árnyairól. 

De nem csak azok voltak a kommunizmus áldozatai, akiket pl. fent a Bazilika mellett, a régi hadosztály parancsnokság kövére fektettek átlőtt testtel, vérbe fagyva. Nem csak azok voltak az áldozatok, akiket bebörtönöztek, megkínoztak, vagy kivégeztek. Hanem azok is áldozatok voltak, akiket a rendszer „politikai megbízhatatlanságuk” miatt nem engedett tovább tanulni. Akiket kirúgtak munkahelyükről, akiket megfigyeltek és, azok is, akiknek a legváltozatosabb formában lehetetlenítették el életüket.

Szomorú időszaka volt ez Esztergomnak, a klerikális reakció fészkének, papok városának. De sajnos azt kell, hogy mondjam, ma is elég szomorú helyzetben van Esztergom.

Nem fogom most részletesen elemezni az „esztergomi válság” összetevőit, együtthatóit, netán felelőseit. Most, itt nem lenne ildomos. De beszél helyettem a város. Beszél, ha beülünk az autónkba, pontosabban az autónk tengelyéhez beszélnek a kátyúk. És beszélnek az épületek, a kövek és az emberek is. Lépten-nyomon, csak fül kell hozzá és szem. És, hogy ki vagy kik hallják meg a város üzenetét, biztos vagyok benne, hogy, arra is emlékezni fog Esztergom.

Ennek ellenére én szilárdan hiszek benne, hogy Esztergom egéről elvonulnak a sötét fellegek. Lehet, hogy nem ma, és egészen biztos, hogy nem holnap és nem holnapután, de egyszer biztosan. Öreg „kuruc város” ez. Túlélt tatárt, törököt, labancot, németet, oroszt, nácit, nyilast és kommunistát. Biztos vagyok benne, hogy ezt is túl fogja élni.

Én csak egy dolgot ígérhetek, hogy mi, a Fidelitas tagjai nagy örömmel veszünk részt minden olyan építőjellegű munkában, ami Esztergomot többé és nem kevesebbé teszi. 

A mai napon a kommunizmus áldozataira emlékezünk, de nem csak emlékezni, koszorúzni és gyertyát gyújtani kell, hanem ennél sokkal többet kell tennünk. Mindennapi életünkben nekünk is meg kell hozni a mi saját döntéseinket. És ezekkel a mindennapi apró és nagyobb döntéseinkkel, méltóvá kell válnunk az áldozatok és a hősök emlékének őrzéséhez. Ha nem így teszünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem a helyes irányba tartunk! Mert a helyes döntés elsősorban rajtunk múlik.

Nyugodjanak békében a hősök és az áldozatok!

Köszönöm, hogy meghallgattak!
Küldd el ismerősnek emailben!
Tárgy: "Ez nem egy rög, amihez oda vagyunk kötve, ez a hazánk." - Esztergomban emlékezett a Fidelitas
Címzett: *
Feladó: *
Megjegyzésed: