Egyéni érdekek helyett közös célok

Tusványos nem csupán az ifjúságnak, de az ifjúságról is szól: ennek szellemében kérdezték csütörtök délelőtt a Magyar Ifjúsági Tanács sátrában a Fidelitas elnökét, Böröcz Lászlót és a YEPP magyar alelnökét, Faragó Csabát arról, hogy milyen fiatal vezetőket kívánnak napjaink kihívásai. Mindketten egyetértenek abban, hogy szélesíteni kell az ifjúsági politizálás terepét.
A kérdés alappillérét Böröcz László szerint a közélet iránti érdeklődés és abba való beleszólni akarás, a rendszeres képviselet adja; kiváló példa erre, hogy a Fidelitas immár második ciklusban ad számos településen önkormányzati képviselőt, alpolgármestert, polgármestert, de a szervezet sikerének egyik fő reprezentánsa maga a Fidelitas alapítója, az Európai Parlament Magyar Néppárti delegációvezetője, Gyürk András is.
 
Böröcz László hangsúlyozta: a közöny megtörése, a közügyekbe való bevonódás sarokköve lehet az egyetemi politizálás, mely hazánkban – mintegy a kommunizmus utózöngéjeként – egyelőre heves tiltakozásba ütközik, holott az egyetemek, főiskolák tagjai nagykorú, önálló akarattal rendelkező állampolgárok. Nyugat-Európában vagy éppen a tengerentúlon a felsőoktatási intézményi politizálás nem képezi vita tárgyát: Ausztriában például a hallgatói önkormányzati választásokon is csak azok indulhatnak, akik valamilyen ifjúságpolitikai szervezet képviselői.
 

Faragó Csaba YEPP-alelnök a fenti gondolathoz csatlakozva elmondta: a fiatal egyetemistáknak, akik hisznek a keresztény konzervatív értékekben, igenis képviselniük kell azokat minél magasabb szinten. Több ifjúsági vezetőre van szükség a nemzetközi közéletben, a fiatal korosztály érdekeinek érvényesítéséhez. Az ifjúságpolitikus személyes küldetésének érzi, hogy YEPP-beli mandátuma alatt az északi és nyugati minta nyomán legitimitást nyerjen hazánkban is az egyetemi politizálás; ezáltal is elősegítve a fiatalok munkanélküliségének maradéktalan felszámolását, a duális oktatási rendszer hatékony  kiépítését.
 
A nemzetközi alelnök kiemelte: közös szándékaink elérése érdekében minél több szervezet ifjúságát kell egységbe tömörítenünk, így – ahogyan azt Böröcz László is megjegyezte -, a Fidelitas számára is kiemelkedő jelentőséggel bír a határon túli magyar szervezetekkel való összefogás.
 
A Fidelitas egykori külügyi titkára örömmel adta hírül, hogy a felvidéki Via Nova ICS is beadta tagfelvételi kérelmét az ernyőszervezetbe. Bármennyire is tűnik néha erősnek a törésvonal a Néppárton belül, ezek nem jelentősek, és látnunk kell, hogy ez a pártcsalád – noha létszámát tekintve kisebb, mint az Európai Parlament baloldali pártjai együttvéve – politikailag a legerősebb tömörülés, mely az uniós döntéshozatalban megkérdőjelezhetetlen fontossággal bír – fogalmazott az Faragó Csaba.
 
A Fidelitas célja tehát a fiatalság közélet iránt való minél fogékonyabbá tétele: nem csupán láttatni akarja társadalomalakító szándékainkat, hanem minél hatékonyabban megvalósítani azokat: ennek érdekében szervez tematikus ifjúsági konferenciákat, szaporítja sajtómegjelenéseit. A Fidelitas nem a megosztó, hanem az integrátor szerepét vállalja magára.

Magyar Ágnes Zsófia

2015.07.28.

Kapcsolat