Budapesti Választmány vendégségben a Fradinál

A Fidelitas szempontjából is rendkívül sikeres önkormányzati választás után a Budapesti Választmány ezúttal rendhagyó helyszínen ült össze; Kubatov Gábor pártigazgató, egyben a Fradi elnökének meghívására a csapat új stadionjába látogatott, ahol egy interaktív beszélgetés után az arénába is betekintést nyert.

Henter Lilla országos alelnök beszámolója:

 

 

Kubatov Gábor elnök úr mesélt nekünk a Fradihoz való kötődéséről, a Fideszbe való belépéséről és a 2007-es kordonbontásról is megtudhattunk néhány kulisszatitkot. Szóba került, hogy mennyire fontos a pártépítés a kormányzás alatt is és arról is szót ejtett, hogy mi volt számára a legfelemelőbb időszak a politikának hála: ez nem más, mint az Alaptörvény kidolgozása.

 

 

A jó hangulatú beszélgetés után, mindannyiunk örömére megnéztük a stadiont is, a pályán elnök úr mesélt a Wembley volt „pályamesterének” módszereiről, a VIP páholyokban a Fradinak is köszönhető üzleti együttműködésekről, az öltözőben és a konferenciateremben pedig további érdekességeket árult el Európa legmodernebb stadionjáról és az átadásig vezető útról, egyeztetésekről, elvekről.

 

 

Az este folyamán azt is megtudhattuk, hogy a Népliget rendezése és egy sportközpont felépítése az egyik legfőbb szívügye, azt szeretné elérni, hogy minél több fiatal rendszeresen mozogjon, tartalmas tevékenységet folytasson.

 

 

Köszönjük a szép és különleges estét, reméljük még sok hasonlóban lesz részünk!

 

 

 

 

 

2014.10.22.

Kapcsolat