Az áldozatok és a hősök üzenete

2012. február 28.

A Kommunizmus Áldozatainak emléknapja alkalmából Fodor Lajos a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárával együtt emlékezett a Fidelitas Komárom-Esztergom Megyei Választmánya, a Fidelitas Budapesti Választmánya és az Esztergom és Környéke Nemzeti Fórum.

Szombaton a Mindszenty téren található a hercegprímás emlékének tiszteletére avatott emléktáblánál emlékeztek az esztergomi és környékbeli polgárok a kommunizmus áldoztaira. Pálmai József énektanár, az Esztergom és Környéke Nemzeti Fórum elnökének vezetésével a Himnusz közös eléneklésével kezdődött a megemlékezés.
 
 
Az emlékező beszédek sorát Heer Ádám a Fidelitas Országos Választmányának alelnöke kezdte. Tollas Tibor „Túlélők” című verse elszavalása után arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a kommunista diktatúrák ellen küzdő hősök helytállásának üzenete van. Ha ez az üzenet eljut hozzánk, akkor még haláluk után is győzelmet arathatnak elnyomóik felett az elpusztított hősök, áldozatok.
 
 
Fodor Lajos a Honvédelmi Minisztérium államtitkára beszédjében hangsúlyozta: „a kommunizmus bűneit soha nem lehet megbocsátani, az áldozatokat pedig soha nem szabad elfelejteni. A kommunizmus az emberiség történetének talán legnagyobb ördögi kísérlete volt. Hirdette, ígérte, hogy megvalósítja a valódi anyagi és szellemi egyenlőséget, a legszegényebbeket is felemelve, ezáltal teremtve meg a teljes szabadságot. A földi mennyország helyett azonban a világi pokol valósult meg, a szabadság helyett a zsarnoki rendszer épült ki.”
 
Bodrogi Richárd a Fidelitas Budapest Belvárosi csoportjának alelnöke a diktatúrák mibenlétéről beszélt: „a diktatúra a mi őszinte, igazi félelmünkből táplálkozik”.
 
 
Ezután Fodor Lajos és Heer Ádám a Honvédelmi Minisztérium és a Fidelitas Országos Választmánya nevében koszorúzott az emléktáblánál. A továbbiakban a Fidelitas Budapesti Választmánya nevében Bodrogi Richárd, Mátyus Bálint és Szabó Krisztián, a Fidelitas Komárom-Esztergom Megyei Választmánya nevében Juhász Péter és Bagó Attila koszorúzott.
 
A koszorúzás után a megjelentek elhelyezték az emlékezés mécseseit, virágait, majd a Székely Himnusz és Szózat eléneklésével fejeződött be a megemlékezés.

fidelitas.hu
Küldd el ismerősnek emailben!
Tárgy: Az áldozatok és a hősök üzenete
Címzett: *
Feladó: *
Megjegyzésed: