Magyar filmgyártás – a nagy áttörés?!

A Fidelitas tavaszi kulturális konferenciáján a harmadik kerekasztal-beszélgetés témája a magyar filmgyártás jelene és jövője volt. Dr. Zachar Balázs, a Magyar Nemzeti Filmalap jogi igazgatója és Dr. Korom Norbert, a Liza, a rókatündér co-producere Bodrogi Richárddal, a Fidelitas Humán Kabinet vezetőjével beszélgetett.
A beszélgetés kezdetén Zachar Balázs elmondta, hogyan működik pontosan a Filmalap, melyek azok a fő szempontok, amiket figyelembe vesz a filmszakmai döntőbizottság, mielőtt állami támogatást nyújt egy film elkészítéséhez. Az előadás résztvevői megegyeztek abban, hogy amióta a Filmalap szakmai bizottsága dönt arról, hogy mely filmek kapjanak állami támogatást, azóta a rendszer sokkal átláthatóbb és az utóbbi évek sikerfilmjei azt mutatják, hogy a magyar filmek minőségét tekintve is történt előrelépés. A tavalyi év két hatalmas sikert is hozott a magyar filmgyártásnak, az első a Liza, a rókatündér volt, amely rengeteg díjat besöpört és az újságok, magazinok kritikái is elismerően beszéltek róla. Dr. Korom Norbert, a film co-producere beavatta a közönséget néhány kulisszatitokba, és elmondta, hogy szerinte miért is lett ennyire sikeres a film, milyen marketingeszközöket használtak annak érdekében, hogy minél többen moziban nézzék meg.

 


2015 tartogatott még meglepetéseket, hiszen jött a Saul fia, amely szinte minden nemzetközi nagydíjat bezsebelt, ráadásul a 2016-os Oscar-díj átadáson a Filmakadémia díját is elnyerte, mint legjobb idegen nyelvű film. Zachar Balázs elmondta, hogy nagyon büszkék a Saul fiára és a Filmalap dolgozói is egy emberként szurkolták és izgulták végig a nagy díjátadó gálákat. Korom Norbert megjegyezte, hogy szerinte folytatni kell még a történelmet feldolgozó filmek készítését, egyedül azt bánja kicsit, hogy mindig a tragédiákról készülnek a legjobb alkotások és szívesen megnézne már egy vidámabb történelmi filmet is.

 


Az előadás végén a filmgyártás jövőjéről esett szó, mindkét vendégünk egyetértett abban, hogy vannak még készülőben nagyon ígéretes alkotások, amelyekre érdemes lehet várni, de természetesen nem számítanak arra, hogy minden év akkora sikereket hoz majd, mint a 2015-ös, legalábbis díjak tekintetében. Zachar Balázs szerint a cél elsődlegesen nem a nemzetközi díjak elhódítása, hanem az, hogy olyan magyar filmek készüljenek a jövőben, amelyek Magyarországon közönségsikereket érnek el és vonzóak a mozilátogatók számára. Soha ne bánják meg a nézők, hogy magyar filmre váltottak jegyet - hangsúlyozta.

 


Vasárnap délelőtt a konferenciát méltón zárta le a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak Ádámok és Évák című előadása a Pécsi Nemzeti Színház kamara színházában.

 

2016.05.02.

Kapcsolat