A keresztény mártírokra emlékeztek

Emlékezz a keresztény mártírokra! - Ezt a címet viselte az esemény, amit a XV. kerületi Fidelitas elnöksége szervezett április 19-re, Fehérvasárnapra az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Plébánia udvarára. A csoport tagjai a helyi lakosokkal együtt emlékeztek meg és imádkoztak azokért a keresztény áldozatokért, akik az elmúlt hónapokban, években hunytak el Szíriában, Egyiptomban, Kenyában, Nigériában és a többi országban.
Az eseményt Bagi Barna, a XV. kerületi Fidelitas csoport új elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte a gyász és a megemlékezés fontosságát a keresztény mártírokról, akiknek száma az elmúlt két évben a négyszeresére nőtt. „Ha van olyan nép, akinek kötelessége megemlékezni ezekről az áldozatokról, akkor azok pont mi, magyarok vagyunk, hiszen megtapasztaltuk milyen érzés, mikor történelmi tragédiáinkat mély hallgatás követte” - hangsúlyozta Bagi Barna.
 
A csoportelnököt Olasz Loránd követte, aki Babits Mihály Miatyánk című versét szavalta el. „Véres a földünk, háború van, kezed sujtását sejtjük, uram, s mondjuk, de nyögve, szomorúan,- add hogy mondhassuk könnyebben -: Legyen meg a te akaratod!”
 
Nem értjük és nem is érthetjük meg, hogy mindez az áldozat miért van, hisz nincs rá elfogadható válasz, nincs rá elfogadható érv. Egyesek a vallásuk miatt halnak meg, így a legkevesebb, amit mi tehetünk értük, pontosabban kötelességünk tenni, az, hogy gyakoroljuk vallásunkat - mondta Lehoczki Ádám fidelitasos önkormányzati képviselő.
 
Repcsik Atya kiemelte a kereszténység fontosságát, jelentését, a keresztény ember létezését, értelmezését a világban. Felhívta a figyelmet az emlékezés és a gyász lényegességére és arra, hogy nemcsak az elhunytakért kell imádkoznunk, hanem azokért is, akik elkövetik a gyilkosságokat. Imádkozni kell értük, hogy felismerjék bűneiket, vétkük súlyosságát és imádkozni kell azért is, hogy visszalépjenek a helyes útra és ne száradjon még több ártatlan ember vére kezeiken.

Végül az Atya által tartott közös imán vettek részt a jelenlévők, majd mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékére, ezzel lezárva a megemlékezést. 

2015.04.21.

Kapcsolat