A füstölők orra alá dugja a tilalmat a győri Fidelitas

2012. június 6.

Szórólapokon át hívja fel a fiatalság figyelmét az új dohányzási tilalmakra a győri Fidelitas, mivel a játszóterek és megállók körzetében még most is sokan dohányoznak.

Radnóti Ákos elnök elmondta: a vendéglátóhelyeken a nagytöbbség ismeri a tilalmat, ugyanakkor a buszmegállókban, játszótereken, aluljárókban és ezek körzetében most is sokan dohányoznak. A figyelemfelkeltő kampányt azért indította a Fidelitas Győr, mivel a szervezet szerint a füstölők talán nincsenek is tisztában az új keletű tilalmakkkal.
 
Ezért szórólapot osztanak a fidelitasosok, jelképes helyszínül választva a buszmegállókat, ahol többen is rágyújtottak a kampány első félórájában – mondta Radnóti Ákos.
 

 
A szórólapok felhívják a figyelmet arra, hogy január 1. óta sem a vendéglátó-, sem szórakozóhelyeken, sem a munkahelyeken, sem a közösségi közlekedési eszközökön, megállókban, sem az aluljárókban, sem a játszótereken, sem ezek ötméteres körzetében nem szabad dohányozni.
 
Az elnök emlékeztetett arra, hogy a Fidelitas volt az első, amely a játszótéri dohányzás betiltatása mellett kampányolt, majd a törvényt megelőző önkormányzati rendelet életbe lépésekor szintén figyelemfelhívó akciót hirdetett. 

Forrás: kisalfold.hu
 
fidelitas.hu
 
Küldd el ismerősnek emailben!
Tárgy: A füstölők orra alá dugja a tilalmat a győri Fidelitas
Címzett: *
Feladó: *
Megjegyzésed:

További hírek

Kiváló hangulat, foci, Fidelitas 2013. május 17. 15:26

Április 6-án került sor a Fidelitas Gazdasági Kabinet által szervezett Budapesti Fidelitas Fociliga két utolsó, záró fordulójára. Néhány csapatnak már nem volt esélye jobb helyezést elérni, így többek közt a Józsefvárosi és a Kispesti csapatnak, ám a küzdelmek így is izgalmasnak bizonyultak, ugyanis az utolsó két fordulóban dőltek el a dobogós helyezések is.

Dömötör Csaba leköszönt - Új elnökség vezeti a YEPP-et 2013. május 15. 17:00

Május 9 és 12 között Szófiában rendezte IX. Tisztújító Kongresszusát az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, amelynek keretében Dömötör Csaba elnökként búcsúzott. Utódjának a 37 országból érkező 200 delegált a görög Konsztantinosz Kiranakiszt választotta. A bolgár parlamenti választásokkal egy hétvégén tartott rendezvényre 13 fős magyar delegáció érkezett.

Összkárpát-medencei ifjúsági találkozó a Csallóközben 2013. május 15. 13:48

Idén első alkalommal rendezi meg július 18-21 között több kárpát-medencei ifjúsági szervezet közreműködésével a Via Nova a Martosi Szabadegyetemet Csallóközben. Ennek kapcsán Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kezdeményezés egyedi módon irányítja a figyelmet arra, hogy milyen sorskérdésekkel küszködnek a felvidéki magyarok. Ugyanitt Gubík László, a Via Nova elnöke úgy fogalmazott: a Tusványosi Szabadegyetemhez hasonló, nemcsak diákoknak szóló eseményre van szüksége a felvidéki magyarságnak.