Nemzetközi sikert ért el a Fidelitas!

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) tanácsülésén is sikerült nyomás alá helyeznünk Ukrajnát a gyalázatos, kisebbségi jogokat korlátozó oktatási törvény módosítása érdekében. A tanácsülésen elfogadták a Fidelitas és a MIÉRT által közösen benyújtott határozati javaslatot, amelyben felszólítják az ukrán kormányt, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a kisebbségek képviselőivel a törvény vitatott pontjai kapcsán.

Felszólítják továbbá az Európai Parlamentet is, hogy vizsgálja meg az ügyet és fejezze ki aggodalmát az ukrajnai kisebbségi jogok helyzetével kapcsolatban, különös tekintettel az oktatási területen tapasztalható magyar és kisebbségellenes folyamatokra. A javaslatot az IKSZ, valamint számos európai ifjúsági szervezet támogatta, többek között Németországból, Görögországból, Olaszországból, Romániából és Szlovéniából is A Fidelitas eddig is, és ezután is ki fog állni minden fórumon azért, hogy határon túli magyar testvéreinket megvédjük.

2017.09.23.

Kapcsolat