Ne hagyjuk az iskolát!

A Fidelitas kiáll a marosvásárhelyi magyar iskola ügye mellett. A román hatóságok lépései a magyar közösség ellen irányulnak, amely ellen minden eszközzel fel fogunk lépni. A Fidelitas közleménye.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében két közösségmegtartó erő, az egyház és az anyanyelv találkozik egymással. Felháborítónak tartjuk, hogy a román hatóságok hónapok óta bizonytalanságban tartják a szülőket és a líceum diákjait egyaránt az iskola fennmaradásával kapcsolatos ellentétes nyilatkozatokkal.
 
A Fidelitas márciusban szimpátiatüntetést tartott a román nagykövetség előtt és kérte a nagykövet közbenjárását az ügy rendezése érdekében. Aggodalmunkat fejezzük ki a Romániában élő magyar kisebbség nyelvi jogait ért sérelmekkel kapcsolatban és elutasítunk minden támadást, ami a magyar közösséget éri határainkon innen és túl.
 
Felszólítjuk a tanügyminisztert és a román kormányt, hogy haladéktalanul rendezzék a magyarság számára megnyugtató módon az iskola jogi helyzetét, elsődleges szempontként kezelve, hogy a diákok zavartalanul kezdhessék meg a tanévet! Egyben szolidaritásra hívunk fel minden hazai ifjúsági szervezetet határon túli fiatal barátaink támogatására.
 
Kiállunk a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumért, kiállunk Erdély minden magyar fiataljáért. Ne hagyjuk az iskolát!
 
„Ti megbecsültök minden rendet, 
Melyen a béke alapul. 
De ne halljátok soha többé 
Isten igéjét magyarul?! 
S gyermeketek az iskolában 
Ne hallja szülőjé szavát?! 
Ne hagyjátok a templomot, 
A templomot s az iskolát! »
(Reményik Sándor : Templom és iskola)

https://www.facebook.com/fidelitas.hu/photos/a.82366233430.81142.71547793430/10155643491858431/?type=3
 

2017.09.07.

Kapcsolat