Hírek
A közel két órás előadás során az előadók főként az átalakuló médiapiacot és médiafogyasztást, a nyomtatott médiák háttérbe szorulását, illetve a médiaháború kérdéskörét járták körbe.
 

 
Már a beszélgetés elején kialakult egy vita, Balogh Ákos és Lánczi Tamás között. Balogh Ákos szerint ugyanis a médiát egy enyhe esetlegesség jellemzi, továbbá kiemelte, hogy szerinte a média alapvetően egy baloldali terep. Lánczi Tamás a média esetlegessége kapcsán pont az ellenkező oldalon foglalt állást, szerinte a média nagyon tudatos, kifinomult és profi gépezet, amely állítás alátámasztására a német médiát emelte ki és annak működését ismertette. Továbbá, úgy gondolja, hogy a média kapcsán a jobboldali sajtóorgánumok sosem rejtették véka alá, hogy melyik oldalon állnak, ellenben a baloldaliakkal, amelyek mindig objektívnek és függetlennek próbálják magukat feltüntetni. Külön kiemelte, hogy a kommunikációs üzenetek átadásának és tudatosításának a legjobb módja, ha az online jelenlétünket fokozzuk, mivel amellett, hogy a nyomtatott sajtófogyasztás évente 5%-kal csökken az online média fog dominánssá válni.

 

 
Ezzel a kijelentéssel Bayer Zsolt is egyetértett, és megosztotta velünk saját példáját is, miszerint ő személy szerint pár éve még kizártnak tartotta, hogy blogot indítson, de a változó médiatrendek miatt azóta létrehozta a Bádogot, amelyet azóta is komoly figyelem övez. 
 
A jelenlegi médiafogyasztás változását is kiemelte, szerinte korunk nyilvánossága megváltozott, az emberek már inkább a „véleménymegerősítő médiafogyasztást” gyakorolják, tehát az önigazolási igényük miatt már nem keresik az objektív véleményeket, nincs bennük igény erre. Inkább olyan médiákat követnek figyelemmel, amelyek a saját nézőpontjukhoz közelebb álló véleményeket közölnek le, ezáltal kielégítve az önigazolási igényüket.
 

Mráz Ágoston Sámuel is kitért a médiafogyasztás változására, leginkább a TV-ből való tájékozódás mértékét ismertette. Hazánkban a lakosság közel 77%-a néz folyamatosan TV-t, a legtöbben az olyan mainstream csatornákat követik figyelemmel, mint a TV2 és az RTL KLUB. A médiaháborút is annak kapcsán kell értelmeznünk, hogy ez a két eltérő gondolkodást közvetítő adó több milliós nézettséggel rendelkezik, ezáltal emberek tömegeinek gondolkodását alakítja. A nézőkért való küzdelem mindig is jelen volt a médiapiacon, viszont a nézők gondolkodásának alakításáért való küzdelem egy meglehetősen új cél, amely a média negyedik hatalmi ággá való fejlődésével együtt alakult ki.