"Dicsőséges magyar múltunk"- Fidelitas történelemverseny Miskolcon

Kilencedik alkalommal szervezte meg a Fidelitas miskolci csoportja "Dicsőséges magyar múltunk" címmel történelemversenyét 2017. február 24-én pénteken, melyre idén is több tucat miskolci középiskolás jelentkezett. A megmérettetés témája Hunyadi János, a keresztény Európa pajzsa, védnöke pedig Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke volt.
A versenyre a miskolci középiskolák, 10-11., illetve 12. évfolyamos tanulói jelentkezhettek három fős csapatokban, amelyeknek szóbeli és írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk, így közel negyven középiskolás mérhette össze tudását a vetélkedőn. Minden csapatnak magával kellett hoznia az otthon elkészített csapatcímerét, melyet a szakértő zsűri a heraldika szabályai szerint pontozott. A legtöbb pontot elért csapatokat történelmi témájú könyvekkel és színházbelépőkkel jutalmazták.
 

A szervezők kiemelték: a Fidelitas számára különösen fontos nemzeti értékeink, hagyományaink ápolása, s ifjúsági szervezet lévén, fontosnak tartják, hogy nemzetünk történelmi múltját a fiatal generációk megismerjék, ugyanakkor feladatuknak tekintik a magyar történelem sikeres időszakainak hangsúlyozását, azokban a korokban való elmélyülést, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk.

Forrás: http://minap.hu
Képek: Juhász Ákos
 

2017.03.02.

Kapcsolat