Fidelitas Kabinet az InfoBálon

2017. február 18-án került megszervezésre az infokommunikációs szektor legelőkelőbb éves rendezvénye, az InfoBál, ami immár harmadik alkalommal számított a báli szezon ékkövének. Az idei InfoBálon a Fidelitas Innovációs és Informatikai Kabinetének vezetői is részt vettek és lehetőséget kaptak arra, hogy a szektor kiemelt állami és piaci képviselőivel egy kötetlen estét töltsenek együtt.

Az infokommunikációs szektor rendezvényeinek sorában különlegesnek számító InfoBál, az idei évben 500 fős báli teremben várta a vendégeket, Budapest egyik legimpozánsabb szállodájában.

Az Innovációs és Informatikai Kabinetet két vezetőségi tagja és kommunikációs koordinátora is képviselhette az eseményen a szervezők felajánlása jóvoltából. Az est kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a Kabinet vezetése a szektor meghatározó kormányzati és piaci szereplőivel folytassanak kötetlen eszmecseréket, melyekből építkezni tudunk szakmai munkánk során a következő hónapokban.

Az est házigazdája Csisztu Zsuzsa magyar tornászbajnoknő, televíziós műsorvezető volt.

Az ünnepi köszöntő beszédek után, a vacsora közben az ESTEL vonósnégyes előadását hallgathatták a résztvevők. A formálisnak számító bécsi keringő táncbemutató után, a fellépő profi táncosok latinos versenytánc elemekkel ösztönözték a résztvevőket a táncparkettre lépésre. A bál fókuszában nem csak az önfeledt szórakozás kapott szerepet, hanem a jótékonyság is. A tombola bevétel teljes összege a Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére került felajánlásra, amelynek legismertebb képviselője Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.

Baracskai Anikó

2017.03.01.

Kapcsolat