Elindultak a 2017-es közigazgatási ösztöndíjprogramok

A Kormány három ösztöndíjat is alapított annak érdekében, hogy mind a központi, mind a területi közigazgatás tekintetében biztosítsa a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlást. A következő cikkben ezen ösztöndíjprogramok összefoglalóját találjátok.

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

Immáron hetedik alkalommal indítja útjára a Kormány a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot, melyre a közigazgatási életpálya mellett elkötelezett, felsőfokú végzettséggel rendelkező, idegennyelveket beszélő fiatalok jelentkezését várják 2017. január 22.(vasárnap) éjfélig.
 
"Az ösztöndíjat elnyerő jelentkezők hét hónapot egy hazai központi államigazgatási szervnél, három hónapot pedig egy európai ország közigazgatási intézményénél töltenek el.(...) Az ösztöndíjasok fejlődését mentorok és változatos képzések segítik. Az ösztöndíjprogram eredményes teljesítését követően a legkiválóbb ösztöndíjasok számára lehetőség nyílik a kormánytisztviselői karrier megkezdésére is. " - írja a kormany.hu.

Bővebb információk az alábbi pályázati felhíváson, illetve a http://osztondijprogram.kormany.hu oldalon találhatók, jelentkezés a mko.kormany.hu oldalon.

 


Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram

A 2017-es évben második alkalommal kerül meghirdetésre a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram, melyre a 35. életévüket még be nem töltő, a területi államigazgatás iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják 2017. január 22. (vasárnap) éjfélig. A 12 hónapos gyakorlat ideje alatt a sikeres pályázóknak lehetőségük lesz megismerni az államigazgatás különböző szegmenseit, valamint a program teljesítése után tisztviselői karrierbe is kezdhetnek.

Bővebb információk az alábbi pályázati felhíváson, illetve a http://osztondijprogram.kormany.hu oldalon találhatók, jelentkezés a tko.kormany.hu oldalon.
 


Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjára azon, aktív hallgatói jogviszonnyal és a nemzeti  felsőoktatásról  szóló  2011.  évi  CCIV.  törvény  egyes  rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm.  rendelet [a továbbiakban: 87/2015.  (IV. 9.)   Korm.   rendelet] 63.  §-ában meghatározott, fogyatékosságról szóló szakvéleménnyel rendelkező fiataloknak szól, akik szeretnének tapasztalatok szerezni a minisztériumi munkavégzés terén.

Bővebb információk az alábbi pályázati felhíváson, illetve a  http://osztondijprogram.kormany.hu találhatók, jelentkezés a fko.kormany.hu oldalon.

 

2017.01.03.

Kapcsolat