Megtartottuk a Külügyi Akadémia második előadását

2016. december 1-én megtartásra került a Külügyi Akadémia 2016/2017 második előadása. Ezúttal a külgazdaságról beszélgettünk, meghívott előadónk Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója volt.
Bemutatta nekünk a nemzeti kereskedőházak rendszerét, azok feladatait és különböző projektjeit. Így került szóba az InnoTrade program, amelynek célja a hazai innovatív vállalkozások külpiacra való segítése. Beszélgettünk a vezérigazgató asszony egyik legkedvesebb kezdeményezéséről, az Áldomás márkáról is, amely a magyar termékek külpiacokon való értékesítését könnyíti meg azáltal, hogy több terméket és márkát egy ernyőmárka alá bevon. Szó esett arról, hogy a nemzeti kereskedőházak miként segítik és egészítik ki a nagykövetségek és a külgazdasági attasé hálózat munkáját a magyar gazdasági érdekek képviseletében külföldön.

Ezúton is még egyszer köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat és egy tartalmas, érdekes beszélgetés részesei lehettünk.

 

2016.12.05.

Kapcsolat