Fidelitas: Juncker úr, hallgassunk végre a népre!

Ütközet Juncker elnökkel - 100 másodperc Európa jobbá tételéért címmel hirdetett találkozót a 40 év alatti európai parlamenti képviselők és ifjúsági szervezetek számára. Jean Claude Junckert Deli Andor, a Fidesz-KDNP vajdasági EP-képviselője bővítéspolitika témakörében kérdezte, míg a Fidelitas a bevándorlási válságot emelte ki, mint kontinensünket érintő egyik legkomolyabb kihívást.
Deli Andor hangsúlyozta: az utóbbi években úgy tűnik, hogy a bővítéspolitika elfáradt, noha ez az egyik legsikeresebb európai politika az Unió fennállása óta. A leendő tagállamok felvételi procedúrája rendkívül hosszadalmas, lassan zajló tárgyalási folyamattal, mely a csatlakozásra váró országok lakói körében csak növeli az euroszkepticizmust. Ez utóbbi pedig meglehetős hátrányokat okoz az Európai Unió pozíciójának erősítése terén, elég Moldova vagy a nyugat-balkáni országok példájára tekinteni. A fiatal képviselő hozzátette: ez már nem kilencvenes évek, ezért új megközelítési módokra van szükség, több politikai előrelátással.
 
A Fidelitas kiáll a magyar emberek döntése mellett, hogy magunk dönthessük el, kikkel szeretnénk együtt élni, ebben nem engedhetünk semmilyen külső nyomásnak. Európai képességei nem végtelenek, az elmúlt másfél évben ide érkező bevándorlók korlátlan befogadása nem folytatódhat. „Több erőt kell fordítanunk a schengeni szabad határok védelmére és mindent megtenni Európa közös keresztény értékeinek megőrzéséért. Ha segíteni akarunk, akkor azt helyben kell megtennünk, elősegítve a békét és a kölcsönös fejlődést a Közel-Keleten és Afrikában” - mondta el a tanácskozáson Veisz Márton, az ifjúsági szervezet külügyi kabinete részéről.

A Bizottság elnökét az egyórás ütközet során a fentiek mellett - többek között - munkahelyteremtési, agrárpolitikai és vállalkozáspolitikai témákban is faggatták. 

Budapest, 2016.11.11.

Fidelitas

2016.11.11.

Kapcsolat