Éld át a történelmet!

Böröcz László, a Fidelitas elnöke ma a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Fidelitas kutatómunkájáról beszélt, melynek eredményeképpen 60 fiatal, húszas éveiben elhunyt hős nevét és portréját gyűjtötték össze, akiket az 1956-os forradalom leverése után a diktatúra végeztetett ki. De nem ez a szervezet egyetlen akciója az emlékév kapcsán, megkezdődött az „Éld át a történelmet!” című interaktív országos történelemverseny is, melynek idei központi témája a „Magyarország a Kreml árnyékában - Az 1956-os forradalom és nemzetközi háttere 1953-1956”.

„60 fiatal, mind 25 év alatti. Olyan nevek, akikről még nem hallottunk, olyan nevek, akik a mi szabadságunkért, jólétünkért haltak meg, és sajnos a feledés homályába merültek, nekik szerettünk volna emléket állítani”- mondta Böröcz László a Fidelitas akciójáról. Október 22-én a Corvin közben tartott megemlékezésen mutatták be a 60 fiatal portréját, melyek megtekinthetők a http://56.fidelitas.hu/ oldalon. Itt megismerkedhetnek a fiatalok azokkal a bátor hősökkel, akik huszonévesen, félelmet nem ismerve szembeszálltak az akkori szovjet hatalommal. A Fidelitas elnöke elmondta azt is, hogy a legújabb kutatások szerint az ifjú szabadságharcosok nem csak egyetemi közegből érkeztek, a forradalom leverése után kivégzettek között javarészt szakmunkások, vízvezeték szerelők, bányászok, kőművesek, fűtők, kocsisok voltak.

Az "Éld át a történelmet!" verseny központi témája idén az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából: Magyarország a Kreml árnyékában, az 1953-56 közötti magyar szovjet kapcsolatok nemzetközi háttere a forradalom kibontakozásáig, illetve leveréséig.  A középiskolásoknak szóló interaktív történelem verseny történészek által kidolgozott online tesztfeladatok kitöltésével kezdődik a http://toriverseny.fidelitas.hu/ oldalon történt regisztrációt követően, majd a döntőn egy izgalmas vetélkedő keretében mérhetik össze tudásukat a legjobbak az értékes nyereményekért.

A 180 perc október 27-i adása következő weboldalon érhető el:
http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2016-10-27_06:00:00&ch=mr1

2016.10.27.

Kapcsolat