Roma holokauszt – több ezer emberre emlékeztek Bükön

Emlékezni és emlékeztetni - erre a két dologra hívták fel a figyelmet a büki roma holokauszt (porajmos) megemlékezésen. Nem csak a település, hanem Vas megye és az egész ország prominens személyei is megjelentek a templomkertben álló emlékműnél, melyet a II. világháborúban a holokauszt áldozatává vált romák és zsidók emlékére állított Bük város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. A megemlékezésen többek között Gagyi Levente, a Fidelitas hegyfalui csoportjának elnöke is beszédet mondott.
A megjelenteket Németh Tiborné, a fürdőváros Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Marton Ferencnek, a Vas Megyei Közgyűlés elnökének, aki többek között ezt mondta beszédében: „Meg kell mutatnunk, hogy okoltunk az európai és a magyar történelem egyik legfájdalmasabb emlékéből. Országunk erejét növeli, ha tiszteljük egymásban az embert.”
 

Gagyi Levente, megyei képviselő, a Civil és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, a Fidelitas hegyfalui csoportelnöke egy történettel emlékezett a tragikus eseményre. Elmondta, hogy a büki Pannon Cigányzenekar egyik koncertjén vett részt Ágh Péter, országgyűlési képviselővel, a Fidelitas korábbi elnökével, amikor a színpadon valaki elkezdett játszani egy ismerős dallamot, a Schindler listája című film zenéjét.  „Több volt, mint egy egyszerű zene, ifj. Baranyi Lajos tolmácsolásában benne volt mindaz a fájdalom, amely közös történelmünk legsötétebb napjaiban vett körül minket” – idézte fel emlékeit Gagyi Levente.  Az elnök elmesélte, hogy a zene képeket idézett fel benne: „az édesanya karjába kapaszkodó gyermekeket, a rémült aggastyánokat, a fejet reménytelenül elfordító kemény édesapákat, embereket, akiket akkor és ott látszólag legyőzött a gonoszság” – mondta, majd hozzátette, hogy reméli, a holokauszt már nem ismétlődhet meg többé.


Ezt követően Farkas Félix, az Országgyűlés Nemzetiségi Bizottságának elnöke és roma nemzetiségi szószóló, illetve Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke, Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat képviselője, végül Baranyi Róbert alpolgármester mondott ünnepi emlékbeszédet a 72 évvel ezelőtt történt borzalmakkal kapcsolatban.

Mindannyian a legfontosabb dolgot emelték ki: emlékezzünk és emlékeztessünk, nem szabad, hogy ezek az események a feledés homályába vesszenek, hiszen ebből tanulniuk kell az embereknek generációról generációra.

Forrás: Vas Népe

Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Auschwitzban, a birkenaui haláltáborban mintegy háromezer romát végeztek ki.

2016.08.08.

Kapcsolat