Győr-Moson-Sopron megyei fidelitasosok Budapesten

Az elmúlt hétvégén Budapesten tartott csapatépítő programot a Fidelitas Győr-Moson-Sopron megyei szervezete Péli Nikoletta, nyugat-dunántúli regionális igazgató főszervezésével. A sport, a kultúra és a szórakozás sem maradt ki a rendkívül változatos programok közül.
Először a Groupama Arénába látogatott el a csapat, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a stadion működtetésébe és a Ferencvárosi Torna Club életébe. A következő megálló a nemrégiben felújított Várkert Bazár volt, az „Új világ született” I. világháborús kiállítást nézték meg a fiatalok.

 

A csapatépítő nap záró programjaként a Fővárosi Nagycirkusz legújabb, nagy sikerű előadását nézte meg a csapat „Atlantisz gyermekei” címmel. A cirkusz dolgozói segítségével a cirkuszi világ kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhettek a fidelitasosok. A Győr-Moson-Sopron Megyei Fidelitas mindig fontosnak tartotta a csapatépítést, és természetesen a jövőben is tervezünk még hasonló, tartalmas programokat - mondta a nap végén Péli Nikoletta, nyugat-dunántúli regionális igazgató, a rendezvény főszervezője.
 

2016.08.08.

Kapcsolat