Tusványos 27 – még mindig a világ közepe!

Idén 27. alkalommal rendezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, vagy ismertebb nevén Tusványost. A szabadegyetem célja már a kezdetektől fogva az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz az anyaországban és Románia területén élő erdélyi magyarságot. Mindezt egy olyan rendezvényen, ahol a magyarság jövőjét fejtegető elődadások és kerekasztal-beszélgetések mellett legyen hely a felhőtlen szórakozásra is a mesés erdélyi tájakon. A belvárosi és Pest megyei Fidelitas szervezésében idén is mintegy 50 fiatal vehetett részt az előadásokon, majd az azokat követő esti koncerteken és bulikon.
A festői környezetben megrendezett, lassan három évtizedes hagyománnyal bíró fesztiválra minden évben tömegeket mozgat meg. Magyarország és Erdély minden szegletéből érkeznek ide kikapcsolódni, feltöltődni vágyók.
 

A Fidelitas iden három önálló kerekasztal-beszélgetést szervezett Tusványoson, melyeknek főszervezői Faragó Csaba, YEPP alelnök, Végváriné Henter Lilla és Vincze Géza, szervezetünk alelnökei, valamint Magyar Ágnes voltak. Szerdán az átalakuló európai identitásról és a jelenkori migrációs kihívásokról beszélgetett Végváriné Henter Lilla, alelnökünk, Andrej Čuš, szlovén parlamenti képviselővel, Orbán Balázzsal, a Migrációkutató Intézet vezetőjével és Faragó Csaba, YEPP alelnökkel. A felek egyetértettek abban, hogy a nyugat-európai politikai elit értékválságban szenved és elvesztette kapcsolatát választóival. Szóba került a Brexit, az integráció és a keresztény Európa is.


A csütörtöki ifjúságpolitikai rulett a melegházasságokról, a nők szerepéről, a bevándorlásról, a külföldi tapasztalat szerzésről és a határon túli magyarokról szólt. Az előadáson részt vett Böröcz László, a Fidelitas elnöke, Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke, Tussay Szilárd, az IKE ügyvezető igazgatója, valamint Antal Lóránt, MIÉRT elnök, Tőke Ervin, MINTA elnök, Varga-Bajusz Veronika, főosztályvezető (Ifjúságügyi Főosztály, Budapest), Nacsa Lőrinc, IKSZ elnök, Csáky Csongor, főtitkár (Rákóczi Szövetség) és Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke.
 

Csütörtök délután Kelet vs. Nyugat orientáció – avagy merre tovább, Közép-Európa?! című kerekasztal keretében beszélgetett Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Miriam Lexmann, a Nemzetközi Republikánus Intézet brüsszeli irodavezetője, Íjgyártó István, kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, valamint Faragó Csaba, a YEPP alelnöke és Borzási Sarolta, a MIÉRT képviselője Tusványoson. A beszélgetés moderátora Dobos Gábor, külügyi titkár (Fidesz Frakció, Külügyi Kabinet) volt.
 
 
Pénteken a Magyar Teátrumnál tartották "A kultúra identitásmegőrző szerepe a Kárpát-medencében" című előadást. A beszélgetésben a Kárpát-medence és a kultúra különböző területein tevékenykedő előadók, művészek járták körbe, hogy milyen szerepe lehet a kultúrának a magyarság identitásának megőrzésében és annak formálásában. A beszélgetésen részt vett Bánffy Farkas, a Magyarapáldi tánctábor főszervezője, Simon Kornél, színművész, Szente Vajk, színművész és rendező, Venczel Endre, a Lovasíjász című filmet forgalmazó Anjou Lafayette vezetője. A kerekasztal-beszélgetést Végváriné Henter Lilla alelnökünk moderálta. A beszélgetést követően ünnepélyesen megalakult a Székely értéktár. Kovászna és Hargita megye ezen értékgyűjtő és megőrző munkájában Békés Megye Önkormányzata is szerepet vállal majd, szakmai segítséget nyújt majd a jövőben a határon túli szervezeteknek, és közös rendezvények szervezésével is igyekszik majd tovább mélyíteni az eddigi jó kapcsolatot.
 

Este Kósa Lajos látogatott el a fidelitasosokhoz, a helyben elkészített, bográcsban főtt vacsora elfogyasztása közben jót beszélgettünk frakcióvezető úrral. Szombat délután pedig Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkárt, szervezetünk egyik alapítóját láttuk vendégül.
 
 

A Fidelitas közreműködésével lebonyolított előadások mellett olyan programokon is részt vettünk, amelyek szorosan kapcsolódtak a migráció és a közelgő népszavazás témaköréhez. Többen meglátogattuk a külhoniak szavazáson való részvételével, kettős állampolgársággal foglalkozó előadást, Milován Orsolya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetőjének moderálásával, Kovács Zoltán kormányszóvivő és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetőjének részvételével. De sokan voltak kíváncsiak a Migráció Európában című előadásra is, melyben a téma elismert szakemberei, Bakondi György miniszterelnöki megbízott, Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő és Szent-Iványi István, a liberális párt külpolitikai szakértője fejtette ki a véleményét.

Szombaton délelőtt a fidelitasosok közösen hallgatták meg Orbán Viktor, miniszterelnök úr és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének beszédét, amelynek moderátora Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke volt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az európai vezetés megbukott, elitválság és demokráciaválság van Európában. Az emberek mást akarnak, mint az európai elit. Reflektált az utóbbi hetek, hónapok történéseire, a migráció és a terrorizmus, illetve a Brexit kérdéseire. A biztonság visszaszerzéséhez azt is el kell fogadnia az európai elitnek, hogy a migráció veszélyt jelent, és tömeges méretekben megváltoztatja Európa kulturális arculatát - hívta fel a figyelmet. Beszédét követően válaszolt a hallgatóság soraiból érkező kérdésekre.


Tusványoson esténként napjaink legnépszerűbb magyar előadói léptek a színpadra, ezzel is színesítve a programkínálatot. Idén 12 év után tért vissza a fesztivál színpadára Ákos, aki a Még egyszer turnéjával már a nyitónapon közel 13 ezer embert vonzott a völgybe. Előtte a Bagossy Brothers Company hangolta az összegyűlteket.  De ahogy haladtunk a hétvége felé a koncerteken résztvevők száma is egyre gyarapodott. Rúzsa Magdira és az előtte játszó Tankcsapdára már 15 ezren voltak kíváncsiak. De nagy érdeklődés övezte a Vad Fruttik, valamint a 25 éves zenei múltra visszatekintő Quimby fellépését is. A zárónapon pedig a feltörekvő Evilági, az Ocho Macho és a Kiscsillag gondoskodott a jó hangulatról.


Amikor pedig nem a szabadegyetemen voltunk, kisebb kirándulásokat szerveztünk a környéken. Párkányi Eszter külügyi kabinetvezetőnk jóvoltából ellátogathattunk a Csíki Sör Manufaktúrába Csíkszentsimonba, ahol a közel egy órás séta alatt megkóstolhattuk az ízletes, székely sörkülönlegességet, betekintést nyerhettünk a kézműves sörkészítés lépéseibe és kellemesen elidőzhettünk a gyárban kialakított bárteraszon is, ahonnan nyomon tudtuk követni, hogy indul útjára a habzó nedű. Szombaton, a hazaindulás előtti délután pedig a résztvevők nagy része ellátogatott a Szent Anna-tóhoz.

Ahogy a fenti sorokból is kitűnik, tartalmas hetet tudhatnak maguk mögött az idei „tusványosozók”, akik közül már többen vasárnap hajnalban az indulás előtt úgy hagyták maguk mögött a szabadegyetem helyszínét, hogy 2017-ben találkozunk!

2016.07.25.

Kapcsolat